6.oldal;stadion;Diósgyőr;

Fotó: MTI, Vajda János

- "Ez itt az én hazám..." - Diósgyőr mégsem Felcsút!

Diósgyőr mégsem Felcsút! Az orbánfalvai stadion díszpáholyában a szotyi köpködés a divat, a borsodi pálya közönsége pezsgőzni fog majd, csinos ifjú hölgyek és hangulatos asztali lámpácskák mellett, a suhanó pincérek puha léptei sem zavarják majd az úri közönséget a DVTK BL/EL mérközéseinek élvezésében... Legalább is így képzeli el most, az önkormányzati választási kampány finisében Krizsa Ákos, Miskolc jelenlegi polgármestere a talán majd 2016 nyarára elkészülő 15 ezer nézőt befogadó, nemzetközi mérközések lejátszására is alkalmas stadionját, amelynek felépítéséhez minden magyar forintjaiból potom 4,5 milliárdot oda utal majd az állam. A polgármester a terveket bemutató sajtótájékoztatón elmondta: idén 600 milliót költ a város futballra, ezért sajnos nem futja a számozott utcák házainak felújítására, közművesítésére. Inkább bontanak.

Fotó: MTI, Vajda János

Fotó: MTI, Vajda János

Sára Sándor rendező személyesen is részt vesz péntek délután azon a kerekasztal beszélgetésen, amelyet a „Sára 80” című portréfilm és portrékönyv ősbemutatója után tartanak a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A magyar filmművészet kivételes személyiségként számon tartott művész munkásságát is témájául választotta az idén ötödik éve megrendezett kiváló sorozat, a CineClassics.