MTK;stadion;tervpályázat;

- Megjelent az MTK-stadion tervpályázata

Kétfordulós tervpályázatot írt ki a Magyar Testgyakorlók Köre Egyesület (MTK) az 5000-5500 nézőt befogadó új Hidegkuti Nándor Stadion tervezésére - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A Budapest, Salgótarjáni út 12-14. szám alatti létesítmény teljes bontása után épül fel az új stadion.
A létesítményben kapnak helyet az MTK irodái, valamint az egyesület sportolói, szurkolói, támogatói számára létrehozandó kulturális, közösségi, múzeumi terek, mintegy 5 ezer négyzetméteren.
A pályaművek díjazására, illetve költségtérítésére összesen bruttó 12 millió forint áll rendelkezésre. A bíráló bizottság december 1-én hirdet eredményt.

Deutsch Tamás, a kék-fehér klub elnöke április 24-én jelentette be, hogy 2020-ig összesen 6,5 milliárd forintot terveznek sportlétesítményeik fejlesztésére fordítani, az összeg közel 90 százaléka, 5 milliárd 866 millió forint lesz költségvetési pénz, a többi pedig saját forrás. A fejlesztési terv keretében 2016 őszén készülhet el az új, ötezer férőhelyes, teljes nézőterén fedett Hidegkuti Stadion, amely majd a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiának is otthont ad. Az akadémia mostani, agárdi sportlétesítménye ezután az MTK férfi és női felnőtt csapatának edzőközpontja lesz.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége szerdán meghallgatta Pintér Attilát, a válogatott szövetségi kapitányát, és "várhatóan csütörtökön határoz a következő lépésekről".