London;fogoly;lefejezés;;

- London tehetetlen

A brit kormány egyelőre képtelen szabadító kommandót küldeni az Iszlám Állam (IS) fogságában levő másik brit fogoly kiszabadítására. 

Az illetékesek ugyanis egyszerűen nem tudják, hol tartják fogva a 47 éves Alan Henninget – ismerte be Philip Hammond külügyminiszter, a Párizsban az IS elleni nemzetközi koalíció létrehozásáról tartott konferencia után. „Ha tudnánk, hol van, akkor mindenféle opciót megvizsgálhatnánk” – célzott egy esetleges szabadító akció lehetőségére Hammond.

A brutális gyilkosságokat elkövető IS a minap közölte, hogy a kétgyerekes, eredetileg taxisofőrként dolgozó Henning lesz a következő áldozat, a két amerikai újságíró, és a hétvégén lefejezett skót segélymunkás után. Alan Henning szintén segítőként csatlakozott egy segélykonvojhoz, a polgárháború dúlta Szíriában ejtették túszul a szélsőséges muzulmán szervezet fegyveresei. Az IS azt is értésre adta, hogy a brit foglyok lefejezésével azt akarják megtorolni, hogy David Cameron kormánya döntést hozott az IS ellen harcoló kurd miliciák felfegyverzéséről.

Több hetes, akár egy hónapos várokozásra kényszerülhet sok vásárló, aki az Apple új mobiljaira, a minap bemutatott iPhone 6-ra vagy iPhone 6 Plus-ra vágyik.