Szerbia;Vajma Info;

- Védik az emberi jogokat

A szerb kormány minden elkövet annak érdekében, hogy megvédje az emberi jogokat és a különböző szexuális irányultságú személyeket – jelentette ki Aleksandar Vucic szerbiai kormányfő Christoph Strässerrel, a német kormány emberi jogi megbízottjával folytatott belgrádi tárgyalásán. 

A szerbiai kormány közleménye szerint, amelyet a Vajma Info honlapja idézett, Vucic és Strässer találkozójának témája az emberi jogok voltak, különös tekintettel a különböző szexuális irányultságú személyek jogainak tiszteletben tartására és védelmére. Strässer hangsúlyozta, a Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok és Transzneműek (LGBT) belgrádi felvonulásának, a Gay Pride-nak megtartása kiemelt jelentőséggel bírna, s közölte, háromnapos szerbiai látogatása során erről már több tisztségviselővel tárgyalt

A szerbiai kormányfő ugyanakkor leszögezte, az alkotmány garantálja az emberi jogok védelmét, különös tekintettel a diszkrimináció tilalmára, éppen ezért az állam mindent megtesz majd ezeknek a jogoknak a védelme és tiszteletben tartása érdekében.

Két szerbiai városban vasárnap elfogták a szombatra virradóra Belgrádban megtámadott német állampolgárságú LGBT-aktivista támadóit. A német férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenved

A szlovákiai magyarság száma húsz év alatt több mint százezerrel csökkent, s ennek az egyik oka az asszimiláció. Mindezt Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke nyilatkozta a Teraz.sk műsorában. Az Új Szó közlése szerint hozzátette, az MKP nem fog belenyugodni az asszimilációba, míg a Híd politikusai többször is hangoztatták, hogy ez egy megállíthatatlan folyamat. Ezzel arra kívánt válaszolni, hogy mi az egyik különbség a két párt között.