egyeztetés;cáfolat;Nemzeti Italbolt;borlobbi;

Fotó: Népszava

- Hiába cáfolnak - Zajlik az egyeztetés a Nemzeti Italboltokról

Noha a szaktárca sietett cáfolni a hírt, a HVG értesülése szerint a jövendőbeli nemzeti italboltok ügyében már csak azon folyik a vita, hogy hány százaléknál húzzák meg az alkoholfokhatárt, vagyis milyen töménységű szeszes italok árusítását korlátozzák az erre felszentelt szakboltokra.

A lap forrásai azt is tudni vélték, hogy a borlobbi eredményes küzdelme folytán csak a tömény alkoholos italok és az égetett szeszek kiskereskedelmét kötik majd koncesszióhoz – ahogyan azt korábban a dohánytermékekkel is tették –, így sört és bort másutt is árulhatnak. A vendéglátóhelyekre vonatkozóan pedig jó eséllyel azt a korlátozást vezetik be, hogy csak a meleg ételt is kínáló büfékben és éttermekben lehet alkoholt fogyasztani.

A korábbi kormánycáfolat ellenére a piaci szereplők most a HVG-nek megerősítették, hogy arról már az egyeztetések is elkezdődtek. Elképzelhető, hogy a tavaly kialakított és nagy arányban hatalomközeli nemzeti trafikok előnyt élveznek majd a pályáztatáskor az alkoholárusítási jogért.

forrás: hvg.hu

Elutasította a bíróság az Erste Bank keresetét, a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint nem feleltek meg a tisztességesség kritériumainak és így nem voltak tisztességesek a pénzintézet által rögzített általános szerződési feltételek.