egyház;Házasság;pápa;

Fotó: Christopher Furlong, Gettyimages.

- Leányanyát esket a pápa

Gabriella sok-sok évvel ezelőtt lányanyaként szülte meg gyermekét. Leendő férjének, Guidónak volt egy korábbi házassága, amelyet immár a szentszéki felsőbb bíróság, a Sacra Rota is semmisnek nyilvánított. Ők ketten most örök hűséget fogadhatnak egymásnak vasárnap a római Szent Péter bazilikában. Esketésüket pedig 19 további párral egyetemben maga Ferenc pápa pontifikálja.

Ez az első eset, hogy az argentin-olasz katolikus egyházfő pápaként esket. Utoljára II. János Pál tett hasonlót 2000 októberében a Szentév alkalmából.  A mostani szertartásoknak azonban különleges jelentősége van. Alig három hét múlva tartják a Vatikánban a püspökök szinódusát, amely éppen a családjogi kérdéseket hivatott megvitatni. Ezt megelőzően a Szentszék közzétett egy kérdőívet, amelyen a hívek 38 kérdésről mondhatják el véleményüket, köztük a válásról, az örökbe fogadásról, az élettársi kapcsolatról, a melegházasságról és a fogamzásgátlásról.

A házasulandók közül Gabriella és Guido a legidősebbek, együtt csaknem százévesek, de példát akarnak mutatni a fiataloknak, akik a mai, válságos időkben, nem mernek összeházasodni. De vannak közöttük olyanok is, akik éppen azért kelnek egybe, hogy ne hagyják magukat összetörni a munka taposómalmától és van olyan ifjú pár is, akik a Facebookon jöttek össze, hét nappal kapcsolatfelvételük után el is jegyezték egymást, majd négy hónappal később eldöntötték, hogy összeházasodnak.

Több, kívülről érkező nagy energiájú tárgy okozta szerkezeti károsodás miatt még a levegőben darabokra szakadt a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata júliusban Kelet-Ukrajna fölött - állapította meg a katasztrófáról készített előzetes jelentésében a Holland Biztonsági Testület.