Egyiptom;exelnök;államtitkok;

- Államtitkokat adott ki az egyiptomi exelnök?

Friss vádakkal kell szembesülnie a tavaly nyáron megbuktatott egyiptomi államfőnek: a kairói államügyészség szerint Mohamed Morszi államtitkokat adott ki az egyik leggazdagabb közel-keleti olajmonarchiának, Katarnak. 

A volt elnök, aki a Muzulmán Testvériség tagjaként Hoszni Mubarak államfő megdöntése után került hatalomra, alig egy évig irányíthatta az egyiptomi politikát, 2013 júliusában eltávolította posztjáról al-Sziszi tábornok, aki időközben helyére is lépett. Morszi ellen már hónapok óta per folyik, elsősorban az elnöksége alatt elkövetett hatósági vérengzések miatt, ám a jelek szerint a vádak sorát most újabbakkal bővítik.

Az állítólag Katarnak kiadott információk a kairói bejelentés alapján Egyiptom katonai titkaira, valamint egyes belpolitikai témákra vonatkoztak. Al-Sziszi hatalomra kerülése óta (akárcsak Mubarak idején) a Muzulmán Testvériséget ismét betiltották, aktivistái ellen rendre hoznak kemény ítéleteket.

 

Kigyulladt egy menetrend szerint közlekedő autóbusz motortere vasárnap reggel az Árpád híd pesti hídfőjénél.