Fotó;program;főpolgármester-jelölt;Falus Ferenc;

- Falus programot hirdetett - képek

Biztonság, innováció, számonkérhetőség - ezzel a három szóval jellemezte Falus Ferenc pénteken bemutatott programját. A programbemutatón jelen volt mások mellett az Együtt-PM szövetség részéről Szabó Tímea, Karácsony Gergely, Juhász Péter, a Demokratikus Koalíció részéről Élő Norbert, Gy. Németh Erzsébet, az MSZP részéről Horváth Csaba, Tüttő Kata, Molnár Gyula. A képre kattintva galéria nyílik!

A baloldali pártok főpolgármester-jelöltje budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy biztonságossá kell tenni a közlekedést, ezért fel kell gyorsítani a 3-as metró felújítását.

Mint mondta, a közlekedéshez való hozzáférést szociális kérdésnek tekintik, ennek érdekében támogatási rendszert hoznak létre, hogy csúcsidőn kívül olcsóbb tarifákkal utazhassanak az arra rászorulók.

Hozzátette: létrehozzák az egységes parkolási rendszert Budapesten, és legalább 10 ezer P+R parkolót építenek a következő ciklusban.

Szorgalmazta az útfelújítási program folytatását úgy, hogy az tervszerű és előrelátható legyen, és felül kell vizsgálni a forgalomlassító akadályokat, elsősorban fekvőrendőröket, amelyek szerinte nem igazán váltak be.

Falus Ferenc közölte, a közbiztonság területén változtatna a jelenlegi nagyon egyszerű szemléleten, hogy ami nem látszik az nincs. Azzal, hogy a külső kerületekbe kiszorították a hajléktalanokat, és azt rendőrségi ügynek tekintik, a probléma nincs megoldva - hangsúlyozta. Közbotránynak nevezte a tűcsereprogram leállítását. Szerinte a drogprobléma kapcsán a pénz útját kell vizsgálni.

FOTÓK: VAJDA JÓZSEF/NÉPSZAVA

Az orosz embargó által sújtott magyar zöldség-gyümölcs termelők is  igényelhetnek már uniós támogatást,  a gazdáknak azonban igyekezniük kell az igények benyújtásával, mert az EU a forrásokat a beérkező igények sorrendjében ítéli oda - közölte a földművelésügyi miniszter.