Oroszország;NATO;Ukrajna;

Fotó: Gettyimages.

- Egységes fellépést Oroszország ellen!

Mini-csúcsra került sor a wales-i Newportban öt NATO-tagállam vezetője és Petro Porosenko ukrán elnök részvételével, amelyen az orosz-ukrán válságot vitatták meg.

A találkozón részt vett Barack Obama amerikai, François Hollande francia elnök, Angela Merkel német kancellár, David Cameron brit kormányfő, valamint Matteo Renzi, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Olaszország miniszterelnöke.

„Egységesnek kell lennünk Oroszország magatartásának, a nemzetközi jog elfogadhatatlan megsértéseinek elítélésében – jelentette a találkozón Renzi, aki szerint a NATO-nak segítenie kell a politikai megoldást, egyúttal síkra szállt a tartós és hatékony tűszüneti megállapodás mielőbbi megszületése mellett. Éppen ezért Renzi szerint újabb szankciókkal kell növelni az Oroszországra gyakorolt nyomást. „Készek vagyunk szélesíteni a korlátozó intézkedéseket a pénzügyek, az „érzékeny technológiák”, illetve a „kettős felhasználású javak” terén” – mondta az olasz miniszterelnök, egyben felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy tettekkel és ne szavakkal bizonyítsa a béke iránti elkötelezettségét.

Porosenko kijelentette: akár holnap kész lenne aláírni a tűzszüneti megállapodást, hogy a politikai megoldás stratégiáját helyezhessék előtérbe a szankciók helyett.

Az Egyesült Államok és több európai ország között véleménykülönbség van a szankciók alkalmazásának kérdésében. Washington szerint azonnal be kell vezetni az újabb, keményebb korlátozásokat, mert különben Putyin nem fogja betartani a tűzszünetre tett ígéretét. Az európaiak viszont inkább megvárnák az orosz lépéseket és a keményebb szankciókat mint egyfajta fenyegetést lebegtetnék.

Eközben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter figyelmeztette Ukrajnát: ne próbálja felújítani NATO-csatlakozási kérelmét, mert egy ilyen lépés „kisiklatná” a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására tett törekvéseket. Az orosz diplomácia vezetője emellett azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy a „kijevi háborús pártot” támogatja, és tiltakozott amiatt is, hogy Franciaország felfüggesztette a Mistral repülőgép-hordozók oroszországi szállításáról szóló szerződést.

 

 

A dél-walesi Newportban megkezdődött csütörtökön a NATO-országok állam-, illetve kormányfőinek péntekig tartó tanácskozása, amelynek két fő témája az Ukrajnával szembeni agresszív orosz magatartásra adandó nyugati válasz, valamint a "korszakváltás".