MSZP;kormány;nemzeti italboltok;

- MSZP: Nem tagadja a kormány a nemzeti italboltok tervét

Határozott kijelentést várunk Orbán Viktortól, vagy Varga Mihálytól, hogy nem vezetik be a nemzeti italboltok rendszerét! Az ugyanis nem jelent semmit, hogy a kormány nem tárgyalt erről, mivel az ilyen ügyek eddig sem így dőltek el, hanem Orbán Viktor személyes utasítására - szögezi le közleményében Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese.

"Az, hogy nemzeti italboltok létrehozása kormányzati berkekben ismét felmerült, arról árulkodik, hogy a kormányfő a trafikok után ismét kereskedők és vendéglátósok tízezreit akarja tönkretenni, hogy megtömhesse saját embereinek a zsebét. Az alkoholos italok 400 milliárdos piacának lenyúlása csaknem 100 ezer kisbolt és vendéglátóhely megszűnését jelenti, és több tízezer ember veszítheti el emiatt a munkahelyét. Mindez a feketekereskedelem erősödését hozza majd, azzal a veszéllyel, hogy zugfőzdék életveszélyes, pancsolt termékei áraszthatják el az országot.

Az MSZP mindent megtesz, hogy ez az őrült terv ne válhasson valósággá, ezért – ha addig nem érkezik érdemi cáfolat – már az első parlamenti naptól minden eszközzel küzdeni fogunk a magyar munkahelyek és a magyar emberek egészségének megvédéséért!

Lukács Zoltán,
frakcióvezető-helyettes"

A Magyar Liberális Párt (MLP) arra szólította fel Ughy Attilát a XVIII. kerület fideszes polgármesterjelöltjét, hogy kampányát "ne a helyi lakosok, ne az önkormányzat pénzéből, hanem a Fidesz kasszájából finanszírozza". Az ellenzéki párt számításai szerint a jelenlegi polgármester körülbelül tízmillió forint közpénzt költött a kampányára.