liberálisok;közműszektor;MLP;

- MLP: „kommunista diktatúra” épül a közműszektorban

A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint az állami tulajdonú központi közművállalat létrehozásával „kommunista diktatúra kiépítése zajlik a közműszektorban is”.

Bodnár Zoltán, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje keddi, budapesti sajtótájékoztatóján bírálta a vízszolgáltatók államosítását, valamint a rezsicsökkentést is, mert szerinte egyik sem nem tette olcsóbbá a szolgáltatást, csupán mással, a fogyasztók helyett az adózókkal fizetteti meg annak egy részét.
Bírálta azt is, hogy a víziközmű-holding egységes tarifát vezetne be az egész országban, mert az szerinte jelentősen növelni fogja a budapestiek költségeit, vagyis a fővárosiakkal fizettetnék meg a vidékiek díjcsökkentését.

Alapvetően elhibázottnak ítélte a Fidesz koncepcióját, mert, mint mondta, korábban a magán- és önkormányzati tulajdonban lévő szolgáltatók nyereségesen működtek, úgy, hogy fejlesztésekre is maradt forrásuk, ezzel szemben az állam víziközmű-cégek egy év alatt 5,4 milliárd forintnyi veszteséget halmoztak fel – mondta.
Ez akár elbocsátásokhoz is vezethet, de fejlesztésre, beruházásra sem maradt pénz a vállalatoknál – folytatta -, ami akár az ellátás biztonságát is veszélyeztetheti.
Kifejtette azt is: azzal, hogy az állam elveszi az önkormányzatok vagyonát, megszünteti gazdasági működésük alapjait, vagyis az önkormányzatiság alkotmányos alapelvét sérti meg.

A politikus tájékoztatóján kérdéseket tett fel Szabó Ivánnak, a Magyar Víziközmű Szövetség vízipari tagozata elnökének, aki részt vesz a jogszabályok megalkotásában. A többi közt arra várt választ: miért jó, hogy a kormány a rezsidíjakat kettéválasztva, azok egyik részét a számlával, más részét adók formájában fizetteti meg? Mi a célja az államnak az önkormányzatokkal, és szerepel-e a kormány terveiben valamely önkormányzat megszüntetése? Melyik fideszes pártkatonát kívánja a kormány az egységes közműszolgáltató élére helyezni? – folytatta kérdéseit. Arra is kíváncsi volt: mennyibe kerül még a rezsicsökkentés és várhatóan mennyivel emelkednek a budapesti vízdíj.

Informatikai hálózati hiba miatt nem működnek megfelelően a Futár forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer kijelzői, már megkezdték a javítást - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).