kormány;RTL;tanulmány;hírműsorok;reklámadó;

- Manipulált az RTL a kormány szerint

"Nem tud megfelelni a szakmailag korrekt tájékoztatás alapkritériumainak" - többek között ezt állapította meg az RTL Klub és az RTL II hírműsorairól szóló, a kormány felkérésére készült, eddig csak részleteiben ismert háttértanulmány, amelyet most teljes egészében közzétett az Átlátszó. A kilenc hónapot - 2012. szeptember 1-je és 2013. május 31-e közötti időszakot - vizsgáló 17 oldalas anyag fókuszában az áll, hogy milyen "manipulációs technikákkal", s hangvétellel közelítenek a csatorna közéleti, politikai műsorai a kormányzati hírekhez, és magához a rezsicsökkentéshez.

A tanulmány egyebek mellett sérelmezi, hogy miközben az RTL-nél a kormányról szóló híreknek mindössze 21 százaléka volt pozitív, addig a TV2-nél ez a szám 35 százalék a vizsgált időszakban. A kabinetre nézve hátrányos tartalmak aránya pedig az RTL-nél 27, míg a TV2-nél csak 12 százalék lett. "Az RTL Klub műsorai ritkábban számoltak be olyan témákról, melyek más médiumokban vezető, pozitív hírnek számítottak, mint a települések adósságának átvállalása, a minimálbér emelése, a munkahelyvédelmi akcióterv, továbbá a rendvédelem erősítése" - áll a dokumentumban, amely havi bontást is közölt bizonyos témákról, hogy azok pozitívan, negatívan, vagy semlegesen jelentek-e meg az RTL-csoport műsoraiban. A mustrából kiderül: az RTL leginkább a felsőoktatási reformokkal, a hallgatói demonstrációkkal, az IMF-EU-tárgyalásokkal, a választási eljárási törvény újraírásával, a trafikpályázatokkal, Ramil Safarov kiadatásával, az államadóssággal foglalkozott, a rezsicsökkentéssel pedig a háttéranyag szerint csak olyan "szelektált történetekben", amelyekből az derül ki, hogy inkább "áldozatai vannak, nincsenek nyertesei" az intézkedésnek. A háttértanulmány azokat a riportanyagokat is részletesen elemezte, amelyekkel a hírműsorok párhuzamba állították a rezsicsökkentést. Ilyen például a szegény gyermekek - a tanulmány szerint "szociografikus, költő megjelenítésű" - nélkülözése. "A gyermeki nyomorúság túlburjánzó képeivel azért dolgozott az RTL Klub, mert azokat úgynevezett érzelmi horogként felhasználta. Azt kívánta elérni, hogy a néző ne kérdőjelezze meg a rezsicsökkentéssel kapcsolatban elhangzó kritikát" - áll a szövegben.

A dokumentum szerzői részletesen foglalkoztak az RTL Házon kívül című közéleti műsorával is, amely szerintük a csatorna "leginkább kormánykritikus tartalmai közé tartozik". Például azért, mert foglalkozott a fideszes Varga Istvánnak a családon belüli erőszakkal kapcsolatban tett emlékezetes kijelentéseivel, vagy a közmunkások 47 ezer forintos bérével. Lázár Jánost pedig szerintük arra használta a műsor, hogy kontrasztját adja a szegénységnek, amely egyúttal "a kormány kudarcos teljesítményének asszociációs elemévé" vált az összeállításokban. "A nyomorúságos környezetben a jólöltözött Lázár János megjelenik a képernyőn, és bejelenti: januártól 10 százalékkal csökkent 4 millió háztartásban a gáz és villamos energia ára" - áll a műsorból kiragadott szemléltető kép alatti szövegben. Az RTL-csoport "a közműszolgáltatókat védi a rezsicsökkentéssel szemben" - összegezte a dokumentum.

A tanulmány - melynek szerzői nem ismertek - azt is titkolja, hogy pontosan kinek a felkérésére készült: csupán annyi szerepel benne, hogy a Nézőpont-csoporthoz tartozó Médianéző Kft. adatbázisát használták az elemzéshez. Emlékezetes, ez a cég nyerte el a kormánytól azt a havi 30,3 milliós megbízást, melyért 2012 és 2014 decembere között médiafigyelést végez a kabinetnek. A Nézőpont azonban már közölte, hogy az elemzést nem ők készítették. A Kormányzati Információs Központ sem árulta el, kik jegyzik a dokumentumot, s mennyibe került. Mindössze annyit közöltek a hvg.hu-val, ha azt látják, egy médium "nem korrekten" dolgoz fel egy témát, azt szokták jelezni a szerkesztőségeknek. Az RTL pedig a tanulmány állításait megvizsgálva többek között arra jutott: ellenzékben a Fidesz sokkal rugalmasabban viszonyult a médiához. A háttértanulmány ugyanakkor azt is bizonyítja, nemcsak a reklámadó - vélhetően célzott - bevezetése óta okoz bosszúságot a csatorna a kabinetnek.

Még nem dőlt el, hogy a szocialisták el-, vagy bérbe adják a párt Jókai utcai székházát, de az már szinte biztos, hogy a legtöbb munkatárs a Képviselői Irodaházba költözik. Forrásaink szerint már elkezdték számba venni, hány embernek kell helyet csinálni az MSZP-frakcióhoz tartozó szobákban. Úgy tudjuk, a jövőben kisebb apparátussal akar dolgozni a párt és azt szeretnék, ha a munkatársak többsége a frakcióhoz tartozna, így őket az Országgyűlés fizetné.