Bioritmus;erős paprika;daganatos betegségek;

Fotó: Tuttogreen

- Erős paprika daganatok ellen

Egy közelmúltban készült olasz tanulmány kimutatta, hogy a kapszaicinnek, egy alkaloidának, amelyet a paprikafélék tartalmaznak, és felelős az erős piros paprikára jellemző „forró érzésért”, a szív-érkoszorú már ismert védelmezésén túl van egy rendkívül erős, tumor elleni hatása is.

Ezt a hatást az immunmódosító, a gyulladás és daganatos sejtek burjánzását gátló, a védő proteinek létrejöttét segítő tevékenységével fejti ki.

A tanulmányban érintett daganatok sokfélék lehetnek: leukémia, vastagbélrák, tüdőrák, gyomor- és májrák, s végül a csontrák.

Fontos a  mértékletesség az erős paprika fogyasztásában is, de az biztos, hogy azoknak, akik szeretik a csípős ételeket, (vigyázat a nem természetes anyagokkal!) nagyobb esélyük van megvédeni szervezetüket ezektől a betegségektől.

Mi, magyarok, jó esélyekkel indulunk, hiszen néhány „nemzeti” eledelünk, a halászlé, a gulyás, a lecsó, sőt, a hagyományos pörkölt is az erős paprika után kiált.

 

 

 

 

"A németek körülzártak kétszázötvenezer oroszt! Áll a harc a keletgalíciai óriás csatatéren - A balszárny előrenyomulása Lublin felé - a monarchia csapatai áttörték az oroszok vonalát - Nagy harcok a jobbszárnyon - a Németek megszállták Belchent, ostromolják Belfortot - a német hadak közelednek Párishoz!"