al-Kaida;Izrael;Benjamin Netanjahu;Iszlám Állam;gázai konfliktus;

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Izrael lezárja a gázai konfliktust

Tekintettel a régió biztonsági helyzetére, azért, hogy az ország megőrizhesse tartalékait más potenciális biztonsági fenyegetésekkel szemben, Izrael a gázai konfliktus befejezése mellett döntött – jelentette be az izraeli köztelevízióban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton este.

 „Ötven napon át harcoltunk és harcolhattunk volna még ötszáza napot, de (….)az ultraradikális csoportosulás, az Iszlám Állam Jordánia kapuinál van, az al-Kaida a Golán fennsíkon, a Hezbollah pedig Libanon határainál” – mondta a kormányfő.

„Úgy döntöttünk, nem ragadunk le Gázában, célunk Izrael állampolgárai biztonságának szavatolása”, idézte Netanjahu szavait az AFP hírügynökség. Több egyoldalú illetve megsértett kétoldalú fegyverszünet után az ötven napig harcoló felek kedden kötöttek újabb, meghatározatlan idejű tűzszünetet. A konfliktusban 2143 palesztin és 71 izraeli vesztette életét.

"Va banque", azaz egy lapra tett föl mindent Hollande francia államfő, eddigi kétéves ciklusának alighanem legsúlyosabb válsága után. Ami az elmúlt héten Párizsban történt, valójában előjátéka a 2017-es elnökválasztásnak. Ha az eddig rendszerint ügyesen lavírozó Holland számítása bejönne, három év múlva ismét indulhatna az Elysée-palota jelöltségéért.