Párizs;gázrobbanás;

- Gázrobbanás - Halottak, eltűntek Párizs közelében

Feltehetően gázrobbanás miatt összedőlt egy négyemeletes ház vasárnap reggel a Párizs közeli Rosny-sous-Boisban. Ketten meghaltak, négyen életveszélyes sérüléseket szenvedtek és több mint tíz ember eltűnt.

A balesetben a tűzoltók szerint egy 8 éves gyerek és egy 80 éves nő életét vesztette, a ház 11 lakóját, köztük öt gyermeket még mindig keresnek a romok alatt.
"Az idős asszony azt követően halt meg, hogy kihoztuk a romok alól" - jelezte Gabriel Plus tűzoltóparancsnok.
Tizenkét sérültet már sikerült kihozni a romok alól, közülük négy állapota életveszélyes - közölte Philippe Gally, az érintett Seine-Saint-Denis megye prefektusa.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter azonnal a helyszínre sietett. "Feltehetően gázszivárgás okozta a robbanást" - mondta a miniszter. "Ugyanakkor szeretnék óvatosságra inteni, mert jelenleg semmi biztosan nem tudunk a robbanás okáról" - tette hozzá. A prefektus megerősítette, hogy "erősen feltételezhető", hogy gázrobbanás áll a tragédia hátterében.
A tűzoltók arra számítanak, hogy a következő 12-24 órában még életben találnak meg a romok alatt rekedt embereket. A hat felnőttet és öt gyermeket kutyákkal keresik.

Miután a franciák nagy része ezen a hétvégén tér haza a nyaralásból, nehéz megmondani, hogy pontosan hányan voltak az épületben a robbanáskor - hangsúlyozta a tűzoltóparancsnok.
A robbanás - amely hosszában kettévágta a négyemeletes épületet - valamivel reggel 8 óra előtt következett be Párizs északi külvárosában. A környéken lakók elmondták, hogy a szomszédos házak is beleremegtek a robbanásba, ami hatalmas pánikot okozott a településen.

A NATO az ukrajnai válságban követett orosz politika miatt kiépít öt állandó támaszpontot Kelet-Európában és létrehoz egy négyezer fős gyorsreagálású alakulatot, a döntést minderről a jövő heti csúcstalálkozón hozzák meg - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.