évforduló;könyv;irodalom;Láng Téka;

Rédei Éva FOTÓ: NÉPSZAVA

- Ellenzéki hely kőrisfával és évfordulóval

A 25 éves legendás Láng Téka könyvesbolt egész napos születésnapi programmal várja az érdeklődőket szeptember 1-jén. Találkozhatunk például Parti Nagy Lajossal, Ferenczi Krisztinával, Benedek Miklós Gáborral, Arató Andrással, Dés Lászlóval, Grecsó Krisztiánnal, Ungvári Tamással. Lesz Farkasházy-Selmeci kabaré és Rolla János is kamara muzsikál a barátaival. Könyvesbolt, kőrisfával címmel kötet jelent meg erre az alkalomra. Rédei Évát a bolt tulajdonosát-vezetőjét kértük egy kis emlékezésre.

- Soha nem csak könyvesbolt akartak lenni...

- Videókölcsönzéssel is foglalkoztunk, és emiatt nonstop nyitva tartással kezdtünk annak idején, és 5 forintos könyvárakkal. Ami itt az üzletben volt, minden 5 forintba került. Iszonyú tömeg jelent meg. Majd egy év múlva ezt az akciót 10 forintos árakkal megismételtük. A 25 éves évfordulón, jó néhány könyvet 25 forintért fogunk adni, csak azért, hogy felidézzük a múltat.

- Ez a bolt szellemi központ is, találkozóhely, rendezvényközpont, már-már kávéház.

- Kávéház nem, de persze szolgálunk bármivel, amivel tudunk. Azt, hogy mit jelent ez a hely sokan megírták a Könyvesbolt, kőrisfával című kis születésnapi kötetben. A cím utal Bächer Ivánra, akinek itt egy fát ültettünk márciusban, hogy mindig itt legyen velünk.

- Most is lesz róla megemlékezés.

- A barátai emlékeznek majd meg róla, de a kötetben is az első kis novella az övé. És szinte valamennyi szerző, aki írt ebbe a könyvbe, megemlékezik róla. A teljesség igénye nélkül, Parti Nagy Lajos, Heller Ágnes, Ungvári Tamás, Grecsó Krisztián, Pataki Éva, Bíró Kriszta, Fenákel Judit, Ferenczi Krisztina, Komoróczy Géza. Hiszen Iván és a Láng Téka elválaszthatatlanok egymástól. Most is. Ezt tudom mondani.

- Ő állandóan önöknél lebzselt?

- Igen, így is mondhatjuk, naponta többször is itt lebzselt, rendszeresen bejött hozzám, és azt kérdezte, hogy vagyok. Most is hallom, ahogy kérdezi. Nagy barátságban voltunk egymással, és ez innen, az üzletből született. A kötetben azok a szerzők írtak születésnap ajándékul, akik a mindennapi életünk részeseivé váltak.

- Ugyanis ez nem az a könyvesbolt, ahová, ha bemegyünk, és keresünk egy kötetet, személytelenül azt mondják, hogy várjunk, majd mindjárt megnézik a számítógépben, hogy van-e.

- Ez nem az a hely. Ez az a könyvesbolt, ahová, ha bejön, és keres valamit, vagy rögtön odaadom a kezébe, vagy ha nem találom, akkor megnézem a szakrendben, hogy ott van-e, ha pedig nincs ott, és végképp nem találom, megnézem a számítógépben, hogy milyen információt lelek arról a könyvről. Ha éppen nincsen, és beszerezhető, akkor általában még aznapra beszerezzük. És akkor fölhívom, és az időzőjelbe tett szép kis hangomon örömmel mondom, hogy már itt is van az a könyv, amit keres. Ez itt nálunk így működik.

- Az mondható, hogy önök egy ellenzéki hely?

- Igen, abszolút. Amennyiben van ellenzék, akkor ez egy ellenzéki hely. De talán ezt mondhatom úgy is, hogy az ország értelmiségének színe-java megfordul nálunk.

- Ön szerint miért?

- Elsősorban azért, mert nagyon személyes a kapcsolat. Hogyha bárki bejön, akkor megpróbáljuk személyesen megszólítani. De sokan már csak beszélgetni is bejönnek, hogy hogyan vagyunk, és hogy ő hogy van. Van itt találkozóhely egymással, és postafiók is működik, ha valaki bármit le szeretne adni megőrzésre, vagy átadásra. Ami még nagy előny, hogy a hét mindennapján nyitva tartunk. Gyakorlatilag ez egy fix pont a városban. Ezenkívül van egy fő profilja az üzletnek, a judaika, ez kezdetektől fogva így van. Nagyon fontosnak érzem, hogy megőrizzük ezt a profilt. Bátran állíthatom, hogy országos viszonylatban a legnagyobb judaikai választék nálunk van.

- Most pedig szeptember 1-jén, hétfőn délelőtt 11 órától éjfélig tartó születésnapi buli lesz a boltban és előtte.

- Igen, most már csak az időjárás miatt aggódom, erősen nedves időt jósolnak, de megpróbálunk védekezni, amennyire tőlünk telik.

Lezárta teljes szélességében mintegy 300 birkáival a 42. számú főút egy szakaszát egy elégedetlen gazda Berettyóújfalunál péntek reggel. Mavranyi Zsigmond családi gazdálkodó azért választotta a tiltakozásnak ezt a formáját, mert nem nyert az állami földbérletpályázaton.