horogkereszt;festés;Baján;

- Horogkereszteket festett egy férfi több helyre is Baján

Elfogtak egy 46 éves fajszi férfit, aki Baján a Szentháromság tér egyik épületére és a Déri-kert egyik emlékművének talapzatára festékszóróval egy-egy horogkeresztet festett szerdán - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A közlemény szerint a férfit az emlékmű mellett vissza akarták tartani a járókelők, ő azonban késsel fenyegetőzött, majd elsétált. A személyleírás alapján a bajai nyomozók rövid időn belül elfogták és előállították, gyanúsítotti kihallgatása folyamatban van. A rendőrség önkényuralmi jelkép használatának vétsége és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ellene.

Parabolikus doktorátust vásárolhat - pontosabban licencjogot szerezhet arra - szinte bárki, aki hajlandó elegendő pénzt áldozni a nagy megtiszteltetésre. A gyulai székhelyű egyesület elnöke szerint a védjegyoltalom alatt álló ,,'Dr." jogszerűen használható. A szabadalmi hivatal másként látja.