Bioritmus;HPV;ingyenoltás;

- Rettegett betegségtől véd az ingyenoltás

Egy rendkívül súlyos és rettegett megbetegedés, az egyik leggyakoribb nőgyógyászati daganatos megbetegedés és halálok előzhető meg a hetedik osztályos lányok ingyenes HPV elleni védőoltással. 

Ez egy olyan lehetőség a szülőknek, amellyel élni kell, hiszen a gyermekeik életét menthetik meg. 45 ezer lányt érint az oltás lehetősége, a program 1,2 milliárd forintba kerül. A cél az, hogy minden érintett lány megkapja az oltást, és rendelkezésre is áll az ehhez szükséges oltóanyag-mennyiség - mondta. Évente 1450-1500 új méhnyakrákos megbetegedést diagnosztizálnak, és évente mintegy 400 nő hal meg ennek következtében.

A méhnyakrák a 15 és 45 év közötti nők között az elsőszámú halálozási ok Magyarországon. Hazánkban eddig még nem volt ilyen oltási metodika, hiszen ezúttal egy kötelezően felajánlandó oltásról van szó, amelynek kampányában elsősorban az iskolák felé irányul a figyelem. A tanév elején a pedagógusok osztják szét az oltással kapcsolatos nyilatkozatokat, amelyeket szeptember 15-ig kell visszaküldeni. Ezt követően, vagyis az első félév elején kaphatják meg a lányok az első oltást, majd fél évvel később a másodikat.

A méhnyakrák ellen az oltás és a szűrések együttesen hatásosak igazán. Az oltásnak alapvetően nincs felső korhatára, bárkinek ajánlott. Az oltásról Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a www.antsz.hu/hpv oldalon is nyújt információkat.

A HPV a humán papillomavírus rövidítése. Több mint száz típusa van, és ezek közül legalább 13 okozhat méhnyakrákot. A méhnyakrák-megbetegedések mintegy 70 százalékáért a humán papillomavírusok közül két típus, a 16-os és a 18-as felelős. A felajánlott önkéntes védőoltás, amelyet az állam térítésmentesen biztosít, ezek ellen véd.

Az állatok csempészése, illegális szaporítása elleni fellépésben, illetve az állatviadalok megakadályozásában segíti egymást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és az Országos Állatvédőrség Alapítvány, illetve a Cerberos Állatvédő Egyesület.