baloldal;Fidesz;

Fotó: Bielik István, Népszava.

- Fidesz: a baloldali pártoktól semmi jóra nem számíthatnak az emberek

Ahol a volt SZDSZ és a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció állít jelölteket, ott semmi jóra nem számíthatnak az emberek - írta a Fidesz kaposvári elnöke közleményében.

Dér Tamás arra reagált, hogy Kaposváron bemutatták a DK, az Együtt-PM és az MSZP közös polgármesterjelöltjét, Kováts Imre volt önkormányzati képviselőt.

A fideszes politikus közölte, korábbi nyilatkozataik alapján biztosak abban, hogy a baloldali pártok emelnék a családok rezsikiadásait és a helyi adókat, "hiszen ezt tették korábban is, amikor volt rá lehetőségük".

Az autonómia kérdése nem sérti a magyar-román alapszerződést, hiszen éppen ez a dokumentum emeli a kisebbségi ügyeket a kétoldalú kérdések közé - mondta Nagy Anna külügyi szóvivő pénteken az MTI érdeklődésére.