mezőgazdaság;élelmiszeripar;árak;élelmiszerek;

Fotó: Vajda József, Népszava.

- Olcsóbb a burgonya, drágultak az állati termékek

A mezőgazdasági termelői árak 2014 júniusában a mezőgazdasági termelői árak 9,8 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi termékek ára 15,8 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 1,9 százalékkal növekedett. 2014 január–júniusában a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 4,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – közölte a KSH.

2014 júniusában a gabonafélék ára 15,9 százalékkal, az ipari növényeké pedig 15,7 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A burgonya ára 45,4 százalékkal csökkent a tavaly júniusi magas árszinthez viszonyítva. Az árcsökkenés elsősorban az idén várható jobb termés következménye.

A zöldségfélék ára 2,0 százalékkal emelkedett 2013 júniusához képest. A termékcsoporton belül a zöldborsó a legnagyobb súlyú ebben az időszakban, aminek az ára a tavaly júniusi/egy évvel korábbi szinten maradt. Jelentős súlya van még a zöldpaprikának és a paradicsomnak, amelyeknek az ára 8,1, illetve 17,9 százalékkal nőtt.

A gyümölcsfélék ára 29,8 százalékkal maradt el az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A termékcsoporton belül ebben az időszakban döntő arányú a meggy értékesítése, amelynek az ára

megközelítőleg 40 százalékkal csökkent, mivel a termés mennyisége jelentősen növekedett.

Az élőállatok termelői árszintje 2014 hatodik hónapjában 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Jelentősen emelkedett a vágósertés termelői ára: előző év júniushoz képest 6,2, az előző hónaphoz képest 4,7 százalékkal. A felvásárlási ár júniusban 418 Ft/kg volt, ami még mindig nem érte el a tavaly szeptemberi (435 forint/kilogramm) csúcsot. A baromfi ára összességében 6,2 százalékkal maradt el a 2013. júniusitól. Ezen belül a vágócsirke felvásárlási ára tavaly május óta (299 forintról) kisebb ingadozással csökkent, jelenleg 273 forint kilogrammonként.

Az állati termékek ára 7,8 százalékkal volt magasabb 2014 júniusában az előző év azonos időszakához

képest. A tojás ára 0,9, a tej termelői ára 8,7 százalékkal nőtt. A tojás felvásárlási és piaci ára 2014. január óta lényegében nem változott, az index változását a bázis ár változása okozza. A tej felvásárlási ára a 2014. februári (114 forint/liter) csúcs óta folyamatosan csökkent jelenleg 104 forint/liter.

2014 január–júniusában a mezőgazdasági termelői árak 11,8 százalékkal csökkentek 2013 azonos időszakához képest. Ezen időszak alatt a növényi termékek ára 18,1 százalékkal visszaesett, míg az élő állatok és állati termékeké 1,1 százalékkal emelkedett.

2014. január–júniusban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az előző év azonos időszakához viszonyítva 4,4 százalékkal voltak alacsonyabbak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 5,1 százalékos csökkenéséből, és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,2 százalékos növekedéséből tevődött össze.

A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2014. január–júniusban 92,3 százalék volt, azaz 2013 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben csökkentek, mint a ráfordítási árak.

Oroszországba szállították a paksi atomerőmű 2003-as üzemzavara során megsérült üzemanyag-kazettákat - jelentette be az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója tegnap. Hamvas István közölte: a tokozott kazettákat vasúton szállították a nukleáris fűtőanyag feldolgozását végző majaki üzembe. Ezzel lezárult az üzemzavar következményeinek felszámolása - tette hozzá.