Oszvald Marika folyamatosan működő energiabomba. Energiái fogyhatatlannak tűnnek a színpadon és az életben egyaránt. Ha bependerül a deszkákra, vibrálni kezd a levegő, hiszen ő is vibrál, pezseg, mintha rendszeresen elektromos árammal töltődne fel, ami nem hagyja nyugodni. Életöröm árad belőle. És szeretet. Mintha szeretné körülölelni a világot, amiről ő is tudja, hogy sok tekintetben rút, de a saját kisugárzásával burkot teremt maga köré. Lefoglalja a területét, kialakít magának egy olyan mikroklímát, ami bármi is történik, lehet benne boldognak lenni.
Jó, jó, persze, hogy neki is vannak vacak napjai, nem állítom, hogy nem láttam már nyűgösnek, zsörtölődőnek, sőt hisztisnek. Ha éppen nem jól áll a világgal, vagy saját magával, azt azért általában ritkamód nehéz rajta észrevenni. Felnőttként is vásott, mindig bohóckodásra kész, akármit kipróbálni hajlamos, rosszcsont kölyök, aki sok tekintetben mesevilágban létezik. Ezért ideális számára az operett műfaja. Az is egy nagy mese. Amiben általában győzedelmeskedik a jó, beteljesül a szerelem, akár még rózsaszín köd is borul a valóságra.
De persze Oszvald azért eloszlatja ezt a rózsaszín ködöt. Nem kenyere a negédesség. Inkább a groteszkre van hajlama. Nem sminkeli magát agyon, nem akarja elfedni a ráncait, rafinált ruhákkal letagadni a plusz kilóit, soha nem titkolta a korát. Ő, amikor jóval túlkorosan még szerelmetes bakfisként, akár copfokkal a hajában, széles mosollyal bepattant a színpadra, azért nem vált nevetségessé, mert a lelkében, a vehemenciájában megvolt a fiatalok tüze, lendülete, fékezhetetlensége, a partnert és az életet behabzsoló, megállíthatatlan mohósága. Mondhatni, évek száma ide, vagy oda, nem volt, és ma sincs nála fiatalabb a színpadon. Ő akár a szó szoros értelemben a kezét-lábát töri, hogy jó legyen. Sérüléseinek se szeri se száma. Ma se rest a deszkákon akrobatikázni, amit már gyerekkorában alapozott meg, sok tornával, sporttal - például műugrással -, de akár szteppel is. Hihetetlen a rugalmassága. Még mindig, teltkarcsúan is lemegy spárgába. Hányja egymás után a cigánykerekeket. Partnere hátán bukfencezik. Némi besegítéssel még a szaltó is összejön. És mindez nem lihegve, nem erőlködéssel, egyáltalán nem izzadtságosan, arcára kópéság ül ki, olyan, mint vásott kölyök, aki imád rakoncátlankodni, előszeretettel hancúrozik, ugrál, mondjuk a szülei díványán, és azt is élvezi, hogy valami olyat csinál, amit nem szabad.
És Oszvald, ha úgy tetszik, időnként csinál is ilyesmit, hatalmas elánnal olykor szétveri a jelenetet, de ez nem akkora baj, a nagy egyéniségekre épülő operett bírja a sztárkultuszt, sőt lételeme. Egyáltalán nem kínos, ha az ünnepelt szubrett, vagy komika fogadótapssal érkezik, és amikor távozik a színről, is kitör az ováció. Imádják. Ő pedig fürdik a szeretetben, és szeretetet ad cserébe. Nemigen lehet róla olyat hallani, hogy furkálódik, áskálódik, vagy azokat ekézi, akik vele hasonló szerepkörön vannak.
A szülei idejekorán megtanították az emberségre. Édesanyja szintén szubrett volt, édesapja pedig bonviván és operaénekes, mindketten először Debrecenben, majd Budapesten. Marika már néhány évesen bejáratos volt a színházba. Kislányként kívülről fújt dalokat, sőt áriákat. Ezt tudták róla az ismerősök, és produkáltatták. Ő pedig akár utcán, cukrászdában, produkálta is magát, kérésre elénekelt egy-egy dalt, és kedves mórikálással esetleg még táncolt is hozzá. Utána pedig, ami jár, az jár alapon, tartotta a markát. Mindjárt megvolt a fagyi ára.
Hosszú ideig zongorázni is tanult, amit ugyan nem szeretett, de nyilvánvalóan ez is fejlesztette a hallását, javította mára hibátlan ritmusérzékét. Akart ő operaénekes is lenni, énekelt is operákban, de rá kellett jönnie, hogy az ő műfaja a sok tekintetben lenézett operett, a maga szabálytalan szertelenségével, giccshatáron mozgó érzelmi hullámzásaival, elementáris táncaival, széles dallamíveivel. Ez a műfaj tényleg úgy passzol hozzá, mintha ráöntötték volna. Ő maga pedig a műfaj egyik megtestesülése. Olyan ez, mint a mindhalálig tartó szerelmi házasság. Ami tán csak a mesében létezik. Oszvald is elvált a táncoskomikus férjétől, de egyáltalán nem haraggal. A média területét hivatásának választó lányával legendás a kapcsolata, egymás legjobb barátnői.
Marika nem edz éjt nappallá téve, hogy karban tartsa magát. Messzire elkerüli a konditermeket, de ő ápolja jókora gödöllői "birtokán" a hatalmas kertet. Földet túr, öntöz, permetez, sőt, ha bármi olyasmire szükség van, maga fúr-farag, villanyt szerel, barkácsol, ezt még hőn szeretett édesapjától tanulta. De kíváncsi mindenre, egyáltalán nem szakbarbár, már cipőt is készített, és az is előfordult, hogy a jelenetek közötti szünetekben, a próbák során három sapkát és pulóvert is megkötött. Mindből ajándék lett a premieren a kollégái számára.
Bajban sem hagyja cserben fergeteges humora. Adódott például, hogy árpa nőt a szemén fölül is alul is, és olyan hatalmasra dagadt az arca, hogy nem tudott elmenni Bukarestbe vendégszerepelni. Direktora megértőnek mutatkozott. Ő pedig ahelyett, hogy búslakodott volna, hatalmasakat röhögött, és fényképezkedett azzal a felkiáltással, hogy nem mindenkinek adatik meg, hogy így nézzen ki.
Kajánul eljátszik az életkorával is. A víg özvegyben bejön egy tolókocsiban, mint tiszteletre méltó nagyasszony, tekintélyt parancsoló kimért eleganciával. Majd kiviharzik a székből, és elementáris táncot rop, vérbően komédiázva, közben némiképp karikírozva azt a kimértséget, amit az előbb még képviselt. El tud játszani már egy öregasszonyt, de tud még ifjonti kunsztokat. Ebben a jelenetben együtt van az öregség és a fiatalság.
Tulajdonképpen egyenesnek tekinthető a pályája, aminek rögtön az elején, A montmartre-i ibolya Violetta szerepét másod szereposztásban kapta meg, de a premieren már mégis ő játszotta. Valószínűleg ráéreztek, hogy szüleitől megörökölten is, a zsigereiben van mindaz, amit csinál. De ettől még egyáltalán nem betokosodott. Filmekből, kollégáktól változatlanul képes elcsenni új tánclépéseket, mozzanatokat. És a rendezők sem szoktak arra panaszkodni, hogy nem hajlik arra, amit kérnek tőle. Állítólag, ha azt mondanák neki, hogy fél óra hosszat legyen asztalláb, azt is megcsinálná. Öregkori szerelmest is játszott már a Szerdán tavasz lesz című operettben. Van, aki már színházon belül is Marika néninek szólítja. Nem zavarja. De a legtöbben, akik ismerik, "Oszinak" nevezik. Van is egy rá épülő, gyerekeknek szóló előadás, Oszi-Boszi A repülő nagyanyó címmel. Merthogy csaknem repülni is tud. Az biztos, hogy szárnyal a színpadon. Kiapadhatatlan örömforrás a nézőknek, és mindazoknak, akik találkoznak vele.
