árvíz;készültség;Rába;

- Árvízveszély - Elsőfokú készültség a Rábán

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön a Rába szentgotthárdi és körmendi szakaszán a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

A hétfő óta tartó jelentős mennyiségű esőzések hatására három, egymásra futó árhullám vonul le a folyón, az első árhullám a szakemberek szerint még nem okozott problémát, de a második és harmadik már jelentős vízszintemelkedéssel járt, ami szükségessé teszi a védekezést és ennek részeként az árvízvédelmi fokozat elrendelését is.

Szentgotthárdnál délelőtt 11 órakor már tetőzéshez közeli volt a helyzet 272 centiméteres vízállással, Körmendnél viszont a folyó vízszintje már átlépte 3 méteres vízállást, s tovább árad, ezért magasabb árvízvédelmi készültség elrendelésére is szükség lehet.

A térségben a szakemberek szerint völgyi elöntésekre számítani kell, mezőgazdasági területek is víz alá kerülhetnek, és útlezárásokat is elrendelhetnek.

A közútkezelő tájékoztatása szerint Vas megyében teljes szélességében lezárták a Halogy és Nádasd, a Halogy és a 86-os főút, valamint a Csörötnek és Kondorfa közötti alsórendű utat.

A vízügyi igazgatóság munkatársai azt kérik, hogy most senki ne induljon vízitúrára a Rábán, mert az életveszélyes. A levonuló árvíz miatt a folyóparton, árterületeken való tartózkodást sem javasolják.

Aktivizálódtak a választók, s bár továbbra is biztosan vezet a Fidesz, erősödött az MSZP, a DK és az Együtt-PM - állapította meg az augusztus első felében végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján az Ipsos.