Malév;felszámolás;

Fotó: Népszava

- Ennyi maradt a Malévból

Egy béna repülő, egy balatoni üdülő, néhány repülős szőnyeg, autók, fémdetektor, bankjegyvizsgáló. Ennyi maradt a Malévból. És persze egy halom tartozás. A repülőgépet most hirdették meg tizenegyedszerre, féláron - írja a Bors.

Kevés vagyon maradt a Malév romjain. A felszámoló február óta próbálja áruba bocsátani a két legértékesebb tárgyat: egy Bombardier CRJ200ER repülőgépet és a balatonlellei, Makovecz-stílusú üdülőt.

A repülő két éve áll a földön, 15 ezer órát töltött a levegőben, ma már vélhetően csak alkatrésznek jó. Felmerült, hogy kormánygép lesz belőle, ám ehhez rengeteg pénzt kellett volna költeni felújítására. 

Pozsony, Prága, Bécs, Ljubljana voltak a főbb úti céljai. Háromezer kilométert megy egy tankolással. 11 ezer méteren közlekedik, 930 km/órával repül. Eredetileg 870 millióra tartották, ma már odaadnák 409 millió forintnyi dollárért.

Az üdülő. Makovecz Imre egyik tanítványa tervezte, három épületből, 24 szobából álló ingatlan Balatonlellén. A tóhoz közeli telken étterem, jakuzzi, szauna, masszázs, DVD-lejátszóval és játékokkal felszerelt gyermekjátszószoba, rendezvényterem és tágas, erkélyes, szobák, illetve egy 16 fő befogadására alkalmas villa áll. Ára 323 millió volt, ajánlat eddig nem érkezett rá.  

A teljes cikket itt olvashatja. 

Budapesten az egyik legolcsóbb a villany és gáz ára az európai fővárosok közül, de nemzetközi összehasonlításban annak kifizetése egy átlag magyar háztartás számára még mindig kiemelkedően nehéz. Épületeink pazarolják ugyanis az energiát, ezért a további rezsicsökkentéshez elengedhetetlen az energiahatékonyság emelése - írja a Magyar Energiahatékonysági Intézet..