Publicisztika;MNB;pénzintézetek;

- Átfogó vizsgálat a hitelintézeteknél

Lezárult a szövetkezeti hitelintézetek, a tőkepiaci szereplők, a biztosító egyesületek és a pénztárak első ötéves vizsgálati ciklusa idén az első fél évben, ennek során minden érintett intézmény prudenciális vizsgálatára sor került, ezzel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálatokra vonatkozó törvényi kötelezettségének eleget tett - közölte a jegybank.

A tájékoztatás szerint az MNB idén 129 prudenciális felügyeleti vizsgálatot folytat le pénzügyi szervezeteknél a 2014-es vizsgálati tervének megfelelően. A jegybanktörvény szerint a bankoknál és a biztosítótársaságoknál legalább háromévente, a szövetkezeti hitelintézeteknél, a tőkepiaci szereplőknél - így befektetési vállalkozásoknál, alapkezelőknél, árutőzsdei szolgáltatóknál -, pénztáraknál pedig legalább ötévente kell a szféra minden szereplőjét átfogó vizsgálat keretében ellenőrizni - emlékeztet a közlemény.

A bankok és a biztosító részvénytársaságok második, három éves átfogó vizsgálati ciklusa 2015 első félévében zárul. A pénzpiaci helyszíni vizsgálatok többek közt a meglévő követelések kezelésének folyamatát, hatékonyságát, illetve a magas hitelkockázat csökkentésére tett erőfeszítéseket értékelték. A jegybank vizsgálta emellett a piaci szereplők likviditási és tőkehelyzetét, az anyabankoknak a finanszírozásban betöltött szerepét, továbbá a növekedési hitelprogram keretében kihelyezett hiteleket is.

Az MNB részt vesz az Európai Központi Bank módszertanán alapuló európai eszközminőségi vizsgálatban (AQR) is. A biztosítói ellenőrzések elsősorban az ügyfél-tájékoztatásra és állománykezelésre vonatkozó nyilvántartási és ellenőrzési problémákat tártak fel. A pénztáraknál a vizsgálatok elsősorban a működési terhek, illetve a befektetésekkel kapcsolatos közvetett és közvetlen költségek indokoltságára összpontosítottak, de a felügyelők a tagoknak teljesített kifizetések szabályszerűségét is áttekintették. Kiemelik: a közvetítőknél végzett vizsgálatok mindegyike jogsértést tárt fel.

Ezekben egyebek közt az ügyfél-tájékoztatás megfelelőségére, a közvetítést végzők és az ügyletek nyilvántartására, illetve a panaszkezelésre összpontosítottak. Az idén június 30-ig már lezárult idei vizsgálatok eredményeként - a fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti intézkedések nélkül - 64 felügyeleti határozatot adott ki a jegybank. Ezek közül 10 tartalmazott intézményi, egy pedig személyi bírságot, a pénzbüntetések együttes összege 105,5 millió forintra rúgott - olvasható a közleményben.

A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások júniusban 1510, míg 2012 áprilisa és 2014 júniusa között 178 262 árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank. Az árfolyamgát I. szerződési feltételekkel 2012. március végéig összesen 5712 szerződést kötöttek. A megkötött árfolyamgát I. és II. szerződések kumulált darabszáma június végén 183 974 volt.