lázadók;Közép-afrikai Köztársaság;

- Elégedetlenek a közép-afrikai lázadók

A Közép-afrikai köztársaság Seleka nevű lázadó csoportja hétfőn bejelentette, hogy nem kívánnak részei lenni egy egységes nemzeti kormánynak, mivel nem egyeztették velük a nemrégiben kinevezett miniszterelnök személyét.

Azzal is fenyegetnek, hogy meggondolják magukat a múlt havi tűzszüneti egyezmény ügyében.

Mahamat Kamount vasárnap nevezték ki, ő lett az ország első muszlim miniszterelnöke, sokan azt remélték, ezzel talán lecsillapíthatják a muszlim fegyvereseket.  

A keresztények elégedettek a döntéssel, de a muszlimok nehezményezik, hogy nem a Seleka tagja. Az országban ideiglenes kormány és elnök irányít,  Michel Djotodia, a Seleka vezetője lemondott a nemzetközi felháborodás miatt, amit a muszlim lázadók bánásmódja váltott ki a keresztényekkel szemben. Azóta a muszlimok kivonultak a városból az ország északi részébe, a területük határain a fegyverszünet ellenére is állandóak a harcok.

 

Negyven embert tartóztatott le a koszovói rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Szíriában és Irakban harcoltak. Körülbelül 200 koszovói albán utazott keletre, hogy az Iszlám Állam és a szíriai Nuszra Front oldalán harcoljanak, 16-an haltak meg közülük. A gyanúsítottak feltehetőleg vagy harcoltak a terrorszervezetek oldalán, vagy egyéb módon támogatták őket.