Azt nem tudom, hogy az osztrákok mennyire foglalták írásba, hogy az operett osztrák, lássuk be, legalább annyi alapjuk lenne, mint nekünk magyarnak titulálni, de az biztos, hogy nem csupán tavaly láttak neki egy grandiózus nyári operett rendezvény megvalósításának.
Mörbisch és az ottani Seefestpiele a maga több mint hatezer főt befogadó nézőterével, monumentális, a Fertő tavon található vízi színpadával, ámulatba ejtő kiállítású, pénzt nem kímélő parádés díszleteivel, jelmezeivel, alapvetően hagyományos, de mégis csipkelődően ironikus rendezésekkel, lefegyverző zenei megvalósítással, és színészi játékkal, az operettet előadók számára sok tekintetben etalon.
Utoljára 2012-ben Johann Strauss halhatatlan művét, A denevért néztem meg ott. (Amúgy 220 ezren-en látták, míg mi most büszkék vagyunk, hogy a Budai Várban 4 ezer jegy elment a 2 előadásra. Azért még van mit fejlődni.)
A produkció premierjét, mivel elköszönt a rendezvénysorozattól a szeretett intendáns, a nagyszerű, közkedvelt színész, elegáns osztrák öregúr, Herald Serafin, élőben közvetítette az osztrák köztelevízió. És senki egy csöppet nem tartott attól, hogy emiatt a hátralévő előadásokon nem lesz dugig a nézőtér.
A komoly- és a bulvár lapok egyaránt kiadós terjedelemben foglalkoztak az eseménnyel. A kulturális és politikai élet színe-java megjelent a bemutatón, beszédet is mondtak többen, nem dossziéból, netán más által előre megírt szöveget, szabadon, szellemesen, saját élményeket felelevenítve, jó ritmusérzékkel szóltak. És még egy apróságnak tűnő dolog.
Miután kétszer előtte már írtam ottani produkciókról, és a róluk megjelent cikkeket, ahogy kérték, ki is küldtem, erre a premierre már postán, nem interneten, díszes meghívó is érkezett. És Herald Serafin néhány személyes mondatot is kanyarított rá tollal. Visszajelentkezésem után pedig ugyancsak postán érkezett a két jegy is, nehogy már sorba kelljen állnunk.
Azt pedig az intendáns nem gondolta, hogy az általa meghívott újságírók helye a kakasülő tetején van, mint a budapesti eseményen. Hja, kérem, a híres osztrák grácia és stílusérzék, ami annyira passzol az operett műfajához. A főúri eleganciát sugárzó Oroszlános udvar pedig nagyon illik az operetthez. (A közönség eleganciája már közel sem ilyen egyértelmű.)
Vadász Dániel, Nacsa Olivér producerek, és Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház direktorának az érdeme, hogy tavaly a Budavári Palotakoncerttel elindítottak egy olyan rendezvényt, amiből a remények szerint rendezvénysorozat, fesztivál válik. És ideális esetben valóban olyan programsorozat kerekedhet ki belőle évek múltán, ami nyaranta Budapest egyik fő vonzereje lehet. Már most is voltak külföldiek a nézőtéren, és ami biztató, elég sok fiatal.
Miközben könnyeket hullajtunk azért, mert az operettnek ma nincsenek olyan nagy egyéniségei, mint valaha volt Honthy Hanna, Feleky Kamill, Rátonyi Róbert, Latabár Kálmán, észre kell venni, hogy ütőképes előadói gárda termelődött ki. Akik közül ezen a gálán is szép számmal felléptek. Hogy persze Oszvald Marika kiugró tehetség, az meglehetősen régóta köztudott, de újra és újra bámulni lehet azon, hogy lelkében mennyire örökifjú, még mindig milyen huncut akrobatikus trükkökre képes.
Cigánykerekezik, partnere hátán bukfencezik, elhiteti, hogy bomolni lehet érte, mint ahogy lehet is. Irigylésre méltó virgoncság, életöröm, kaján humor árad belőle, számomra maga a műfaj megtestesülése, a publikum is kiemelten ünnepli, vastapsolja, éljenzi. Peller Károly felnőtt hozzá partnernek. Megtanult rafinált, szellemes táncfigurákat.
Belőle ugyancsak boldogság árad a színpadra lépésekor. Kissé elhízva is temperamentumos. Élvezetes humorral némiképp groteszkbe fordítja a műfajt. Összeszokott, fergeteges szubretté és táncoskomikussá vált Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté is.
Szendy Szilvi, Kékkovács Mara szintén tűzrőlpattant, fékezhetetlen energiájú. Abszolút bonvivánnak pedig ott van Dolhai Attila. Éppen most válik meg a musical műfajától, beletanult az operettbe, és az opera felé is erőteljesen kacsingat.
Jó kiállású férfi áradó hangerővel, rögtön, ahogy elénekli Az ördöglovasból, hogy Ma önről álmodtam megint…, szinte megáll a levegő. Boncsér Gergely személyében lesz, ki átvegye tőle a stafétabotot. Frankó Tünde, Fischl Mónika szép és nagyhangú primadonnák mögött határozottan felsorakozóban van Bordás Barbara. Az idősebb korosztályt jókora tapasztalattal Kállay Bori és Faragó András képviseli.
Díszlet helyett a zenekar a színpadon tanyázik, így szegény Makláry László karmesternek sokat kell forognia, hogy szokása szerint megfelelően figyelhessen a fellépőkre. Nem biztos, hogy hosszútávon ez a jó megoldás. Az pedig biztosan nem jó, hogy Verebes Linda és Pindroch Csaba műsorvezetőkként lényegében csak bemondók.
Unalmas ünnepélyességgel, egyéni invenciók, saját meglátások nélkül, olvassák a feltehetően mások által előállított szöveget. A Kerényi Miklós Gábor rendezte gála szerencsére nem ilyen. Pergő, színes, változatos. tulajdonképpen demonstráció. Demonstrálja az operett életrevalóságát. És ezzel a produkcióval el is éri a célját.
