emlékmű;Budakeszi;

- Emlékmű a betelepült németek tiszteletére

Emlékművet avattak vasárnap Budakeszin az első betelepülő német családok tiszteletére.

Józsa Bálint szobrászművész Őseink emlékére című alkotásával a háromszáz éve betelepült német lakosság élete, munkássága és hagyományai előtt tiszteleg a város.     

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: ez az emlékmű is erősíti azt a hitet, hogy különböző nemzetiségű és vallású emberek évszázadokon át tudnak egymás mellett élni békében, szeretetben és közös hitben, és megmutatja a magyarok befogadó hajlandóságát. Egyben jelzi az idetelepült németek hitét, közösségi erejét, töretlen akaratát.     

Schrotti János, a budakeszi német önkormányzat elnöke beszédében a magyarországi németek 1946-os elűzetéséről is megemlékezett. A kitelepítés egy tragikus szelete annak a háromszáz évnek, amelyet az elődök itt eltöltöttek - mondta. Hangsúlyozta: az utókornak emlékeznie kell azonban az építésre, a haza védelmére, a település szépítésére vagy a közösségek kapcsolatára.     

Csutoráné Győri Ottilia polgármester (Fidesz-KDNP) az avatáson azt hangsúlyozta: emlékezni kell a múltra, hogy meg lehessen érteni a jelent, és megtalálni a megmaradás és a gyarapodás útjait.     

Franz Huber, az egykori, Budakesziről kitelepítetteket és leszármazottaikat tömörítő szervezet, a Budakesser Gemeinschaft elnöke és Hidas Mátyás, a Budakeszi Szépítő Egyesület elnöke is felidézte, hogy az elődök szorgalmas munkával egy szinte lakatlan településből a 20. századra virágzó falut varázsoltak. Ezt a lelki és fizikai építőmunkát, kultúrateremtő folyamatot derékba törte ugyan a 250 évvel későbbi kitelepítés, de az elődök életműve fennmarad - hangsúlyozták.     

Az emlékművet megáldotta Spányi Antal megyés püspök.

Magyarország nem moszkvai különalkukban, hanem brüsszeli megállapodásokban érdekelt - jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.