Németország;Ebola-járvány;

Fotó: Thinkstock

- Megvan az Ebola-gyanús beteg vizsgálati eredménye

A Hamburg-Eppendorfi Egyetemi Klinika (UKE) szóvivője vasárnap a vizsgálati eredmények értékelése után elmondta, hogy a páciens "az eredeti feltételezéssel ellentétben nem Ebola-fertőzés, hanem egy közönséges vírusfertőzés miatt betegedett meg". 

Ugyanakkor az eset megmutatta, hogy Hamburgban az esetleges Ebola-fertőzések kezelésére kijelölt intézmény és hatóságok is jól felkészültek, hiszen mindenki a vészhelyzeti forgatókönyvnek megfelelően, gyorsan, összehangoltan dolgozott - tette hozzá a szóvivő.

A 28 éves férfi a Nyugat-Afrikában gyorsan terjedő járvány egyik gócpontjaként számon tartott Sierra Leone fővárosából, Freetownból érkezett Hamburgba csütörtökön, és szombaton került kórházba magas láz és hányinger - az Ebola jellemző kezdeti tünetei - miatt. 

A Bild című lap online kiadásában megjelent beszámoló szerint a férfit mentőautóval szállították egy klinikára, és amikor kiderült, hogy  Ebolával fertőzött térségből érkezett, és nem tudta megmondani, hogy  érintkezett-e a vírussal fertőzött betegekkel, elkülönítőbe helyezték, majd szombat késő este rendkívüli biztonsági intézkedések mellett átszállították az UKE különleges betegségekkel foglalkozó osztályának elkülönített részlegébe.

A Bild vasárnapi kiadása, a Bild am Sonntag szerint a hamburgi esettől függetlenül a napokban egy Ebolával fertőzött beteg érkezhet kezelésre Németországba. Részleteket még nem tudni, csak annyi sejthető, hogy egy nőről van szó - írta a lap. Értesülését egyelőre az egészségügyi minisztérium és a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) sem erősítette meg.

Amennyiben a lapértesülés helytállónak bizonyul, Németország lehet Spanyolország után a második európai állam, ahol Ebola-beteget kezelnek. Madridban, Spanyolország fővárosában csütörtök óta egy misszionáriust kezelnek, aki Libériában fertőződött meg a halálos vírussal. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint már majdnem ezer ember vesztette életét a márciusban Guineában kezdődött, azóta pedig Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt Ebola-járványban. A WHO pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a nyugat-afrikai járványt.

Kairóban elakadtak a tárgyalások a tartós tűzszünetről, mert Izrael nem hajlandó egyezkedni addig, amíg a Gázai övezetből rakétákkal támadják területét - közölték vasárnap Jeruzsálemben.