Barcelona;Iker Casillas;Vicente Del Bosque;Xavi Hernández;

Xavit nem látjuk többet címeres
mezben FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Xavi: Adios!

"Köszönettel tartozom ezekért az évekért, fantasztikus időszak volt!" - ezekkel a szavakkal jelentette be Xavi Hernández, minden idők talán legkiválóbb spanyol középpályása, hogy többet nem lép pályára hazája labdarúgó-válogatottjában. A Barcelona 34 éves világ- és Európa-bajnok futballistája 133 fellépéssel a háta mögött befejezi karrierjét a nemzeti csapatban, nála többször csupán Iker Casillas szerepelt (156) a címeres mezben.

Xavi elmondta, az elmúlt szezonban rendkívül csalódott volt, amiért sem klubcsapatának, sem a válogatottnak nem tudott hasznára válni. Ugyanakkor köszönetet mondott Luis Enriquének, a Barca új vezetőedzőjének, aki rábeszélte a maradásra, és elhitette vele, hogy továbbra is fontos tagja lehet az együttesnek.

"Szeretném kifejezni a nagyrabecsülésemet egy fantasztikus játékos iránt. Egy különleges futballistát veszített el a nemzeti csapat, akihez nehéz hasonlót találni. Ő volt a kulcsa annak a játékstílusnak, amely annyi sikert hozott nekünk. A pályán és azon kívül egyaránt hiányozni fog nekünk" - reagált Xavi bejelentésére Vicente Del Bosque szövetségi kapitány.

A gránátvörös-kékekkel többek között hét bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert játékos 2000 novemberében a hollandok elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be a spanyol válogatottban, négy világbajnokságon és három Európa-bajnokságon képviselte hazáját, 133 mérkőzéséből 100-szor győztesen hagyta el a pályát.

2008-ban az osztrák-svájci közös rendezésű kontinensviadalon, két évvel később a dél-afrikai világbajnokságon, majd tavaly előtt az ukrán-lengyel Eb-n is aranyérmet szerzett a spanyol válogatottal.

Utolsó mérkőzését a brazíliai világbajnokságon játszotta, ahol a spanyolok címvédőként az első csoportmérkőzésen 5-1-es vereséget szenvedtek a későbbi bronzérmes hollandoktól. Xavi ezt követően a chileiek és az ausztrálok elleni összecsapáson nem lépett pályára, a spanyolok pedig csoportharmadikként búcsúztak.

Egy hónap alatt pokolian jó csapattá varázsolta a vörös ördögöknek becézett Manchester Unitedet Louis van Gaal. Július 12-én még a holland válogatott szövetségi kapitányaként ünnepelte meg a brazilok elleni 3-0-lal elnyert vb-bronzérmet, magyar idő szerint pedig tegnapra virradóan átvette az angol klubcsapattal a Bajnokok Kupája elnevezésű, az Egyesült Államokban rendezett felkészülési torna megnyeréséért járó trófeát.