MSZP;nagykövetek;

- MSZP: Politikai nagykövet-jelöltek meghallgatása

A mai napon zárultak le a nyári „rendkívüli” nagykövet-jelölti meghallgatások. A rendszerváltás óta példátlan, hogy nyári időszakban és ilyen nagyszámú jelöltet hallgasson meg a külügyi bizottság. A korai meghallgatási időpontot ugyanis semmi nem indokolja - olvasható az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

A hazai és nemzetközi bizalom azzal is erősíthető, ha a meghallgatások és a jelöltek névsora egyaránt nyilvános adatokká válnának. Láthatóan, az Orbán-kormány eddigi gyakorlatát követve, a jelöltek többségének kiválasztásánál a politikai kötődés volt szempont.

Reményünket fejezzük ki, hogy a kinevezésre kerülő jelöltek munkájukat úgy fogják végezni, hogy nem pártpolitikai érdekeket, hanem a magyar nemzet egészét képviselik majd.

Mindezek az említett aggályok a kinevezési folyamat hitelességét és komolyságát vonhatják kétségbe.

Demeter Márta,
a Külügyi bizottság tagja

A magyarországi pártok támogatói közül a Jobbik szavazói hajlanak leginkább arra, hogy elfogadják az erőszakot, mint a társadalmi problémák megoldását. Ez derül ki az Ipsos júniusi reprezentatív közvélemény-kutatásából, amelyet a Political Capital megrendelésére készítettek.