Németország;kiképzőközpont;

- Mégsem építik a kiképzőközpontot

Leállította Németország a harci eszközök szállítását Oroszországnak. A düsseldorfi Rheimetall nevű cég korábban megállapodásra jutott az orosz féllel egy harci központ kiépítéséről. Becslések szerint több száz millió eurós üzletről lenne szó. Sigmar Gabriel gazdasági miniszter, a német szociáldemokraták elnöke azonban leállította a tranzakciót.

Már márciusban híre ment, hogy a gazdasági tárcavezető le akarja állítani az építkezést, most azonban a Süddeutsche Zeitung hétfői kiadása szerint végleges döntés született. A központ, amelyet a Volga vidékén építettek volna, még ebben az évben megkezdhette volna a működést. A katonák számára egyebek mellett modern szimulátorok álltak volna rendelkezésre. Évente 30 ezer katonát képezhettek volna ki.

Az Európai Unió múlt heti szankcióiban arról is határozott, hogy leállítják Oroszországnak a fegyverszállítást.

Elfoglalta az ország legnagyobb duzzasztógátját Irakban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet. A kurd pesmerga harcosok visszavonultak a helyszínről, miután lejárt a szélsőségesek számukra kiadott adott ultimátuma. Az iraki vízkészletügyi minisztérium ezzel szemben cáfolta az állítást, a tárca szerint a gátnál zavartalanul folyik a munka. A gát 40 kilométerre található Moszultól északnyugatra.