időjárás;előrejelzés;

FOTÓ: Getty Images,  Michael Dodge

- Vasárnap már kevesebbet süt a nap

Szombaton a délutáni óráktól szórványosan alakul ki zápor, zivatar; a legnagyobb eséllyel a Duna vonalában. Arrafelé lokálisan felhőszakadás is lehet. 

Az éjszaka első felében is előfordulhat még elszórtan zápor, zivatar. Vasárnap kevesebbet süt majd a nap;már a késő délelőtti óráktól erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, a déli óráktól pedig egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar. Főként az ország középső harmadában heves zivatar, illetve felhőszakadás is lehet. Többnyire mérsékelt lesz szombaton a keleties, vasárnap a délies légmozgás, erős vagy viharos széllökés csak zivatar környékén lehet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 17 és 22 fok között valószínű, de északkeleten néhol ennél kissé hűvösebb lesz a hajnal.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 29 és 34 fok között alakul, nyugaton az alacsonyabb értékekkel.

 Az erőszakot vissza kell utasítani, mert senki nem adhat rá felhatalmazást, és nem lehet rá elfogadható magyarázat - írta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága a roma holokauszt emléknapjáról megemlékező közleményében, amelyben kiemelik, hogy kegyelettel adóznak a második világháború roma áldozatai előtt.