Főgáz;vezérigazgató;

- Új vezérigazgatója van a Főgáznak

Augusztus elsejétől határozatlan időre Laczó Sándort választották meg a Főgáz Zrt. új vezérigazgatójának - közölte a társaság. A tájékoztatás szerint az új tulajdonosok a zrt. július 18-i közgyűlésén tettek javaslatot az új vezérigazgató személyére, miután a korábbi vezérigazgató, Koncz László máshol folytatja pályafutását. 

Laczó Sándor - aki Főgáz Zrt. igazgatóságának elnökhelyettese is - eddig a cégcsoport vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, vegyipari gépészmérnök és jogász végzettségű szakemberként több évtizedes vezetői szakmai tapasztalatot szerzett a gázipar területén. Pályája során többek között a GDF SUEZ Csoport és jogelődjei magyarországi vállalatainak vezérigazgatói pozícióját töltötte be, valamint számos nemzetközi- és hazai szakmai, illetve tudományos szervezet tagja - írták.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a német RWE-től az idén áprilisban vásárolta meg a Főgáz Zrt. kisebbségi részvénycsomagját 41 milliárd forintért. Az akkori tájékoztatás szerint a hatósági jóváhagyásokat követően a fővárosi gáztársaság 49,83 százalékos részvény-adásvételi tranzakciója lezárult. Az MVM Zrt. közgyűlésének korábbi döntése értelmében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., mint az MVM Zrt. legnagyobb tulajdonosa, a Magyar Állam képviseletében 41 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt nyújtott a tranzakció teljes körű finanszírozásához, amelyet az év folyamán tulajdonosi tőkeemelésből refinanszíroznak.

A Főgáz csoport több mint kétmillió embert lát el földgázzal Budapesten és környékén, valamint az ország 10 megyéjében.

Alig változott a forint árfolyama pénteken, jegyzése az idei mélypont közelében tartózkodik.