Székesfehérvár;polgármesterjelölt;MSZP-Együtt:;

- MSZP-Együtt: Közös polgármesterjelölt Székesfehérváron

Együttműködési megállapodást kötött az MSZP és az Együtt-A Korszakváltók Pártja Székesfehérváron, így az októberi önkormányzati választáson Márton Roland (MSZP) személyében közös polgármesterjelöltet indítanak.

Pénteki sajtótájékoztatójukon Márton Roland bejelentette: a 14 választókörzetben fele-fele arányban állítanak közös jelölteket. Jelezte, hogy a székesfehérvári szocialisták egyetértenek a korszakváltás elveivel és céljuk, hogy leváltsák a nemzeti együttműködés rendszerét a városban. Megjegyezte: a 2010 előtti időszakot sem szeretnék visszahozni.

Hangsúlyozta, hogy a közbiztonság javítása érdekében komoly lépésekre készülnek, mert a város éllovasból sereghajtó lett az elmúlt években. Bölcsőde-, óvoda-, és iskolaépítési programot indítanak, mert a gyerekek hozzáférése a versenyképes tudáshoz az oktatás átszervezése miatt jelentősen sérült Székesfehérváron - mondta.

Márton Roland fontos törekvésüknek nevezte a vállalkozóbarát és beruházásösztönző politizálást, mondván, csak így lehet valódi munkahelyeket teremteni. Buth Sándor, az Együtt helyi elnöke közölte: nem a "Warvasovszky Tihamér-féle" partnerségben gondolkodnak, hanem valóban figyelembe veszik az érdekvédelmi szervek, civil szervezetek és a polgárok véleményét. Úgy vélte, hogy a város közgyűlése ebben a formában nem működhet tovább, mert a bizottságokban érdemi munka nem folyik, a döntéseket a polgármesteri tanácsadó testületben hozzák meg.

Az MSZP és az Együtt közösen egyeztetett ajánlattal keresték meg a Demokratikus Koalíció helyi szervezetét, amit DK nem fogadott el és egyéb tartalmi kérdésekben sem tudtak érdemi megállapodásra jutni - közölte Márton Roland. Jelezte, hogy öt egyéni körzetet ajánlottak fel, valamint a közös lista második helyét. Hozzátette: továbbra is nyitottak más szervezetekkel való együttműködésre.

Mivel a csepeli Fidesz mostanáig nem mutatta be azokat a számlákat, amikkel bizonyítani tudná, hogy nem közpénzből fizette polgármesterjelöltje kampányanyagát, az MSZP hűtlen kezelés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen- tudatja közleményében Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke.