sajtó;Olaszország;l'Unita;

Fotó: Facebook

- Megszűnhet a patinás baloldali napilap

Péntektől, augusztus elsejétől felfüggeszti megjelenését a L'Unitá című olasz baloldali lap. Az újságban megjelent közlemény szerint a részvényesek nem tudtak megállapodni a folytatásról, s mossák kezeiket. "Nagyon súlyos helyzet alakult ki. Veszélybe sodorták nyolcvan ember munkáját, amikor a sajtó helyzete amúgy is válságos".

Matteo Renzi miniszterelnök ígéretet tett arra, megpróbál segíteni a L'Unitá megmentésében. A lap négyszer került csődbe az eltelt húsz év alatt, adóssága körülbelül 39 millió euró. 2000 júliusában nyolc hónapra meg is szűnt, de 2001 márciusában sikerült feltámasztani, és a sajtóban szinte egyedülálló módon ilyen hosszú szünet után is vissza tudta szerezni olvasóit.

 A L'Unitát az antifasiszta, marxista filozófus Antonio Gramsci alapította 1924-ben. Az Olasz Kommunista Párt (PCI) lapja lett. Kezdetben 20 000-30 000 példányban jelent meg, a hetvenes években, a párt népszerűségének csúcspontján azonban már körülbelül 240 ezer példányban fogyott. A L’Unitá évenként megrendezett fesztiválja hosszú időn át a legnagyobb nyugat-európai baloldali találkozónak számított, amelyen rendszeresen részt vettek a kelet-európai testvérpártok is.

A hanyatlás a nyolcvanas években kezdődött meg, sok olvasó pártolt át a mérsékeltebb baloldali laphoz, a La Repubblicához. A L'Unitá keményen bírálta Silvio Berlusconi korábbi kormányfőt, aki szerint a lap politikai támadást indított ellene. A médiacézár egyik sajtóértekezletén a lapnak azt az 1953-as számát tartotta a kezében, amelyben Sztálin haláláról számoltak be.

A L'Unitá esetleges megszűnése az olasz politikai élet átalakulásával is összefügg. A kommunista párt nagy részben beépült a balközép demokrata pártba (PD), míg a Rifondazione Comunista nevű új párt saját lapot alapított Liberazione címmel. A L'Unitá így politikai támogató nélkül maradt. A kormányzat egyre kevesebb állami hirdetést juttatott az egyes lapoknak a gazdasági válság idején, ráadásul a lapnak az internet növekvő hatásaival is meg kellett küzdenie.

Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

A lap web-oldalán petíciót kezdeményeztek „valamennyien a L’Unitá olvasói és újságírói vagyunk” címmel, amellyel Giorgio Napolitanóhoz, az egykori vezető kommunista politikusból lett államfőhöz fordulnak a lap megmentése érdekében.

A nyomtatott lap szerdán csaknem teljesen üres oldalakkal jelent meg, címlapján a vészjelzéssel: "Megölték a L'Unitát", míg a 2. és  3. oldalon a főszerkesztői vezércikk és a helyzet vázolása kapott helyett. A fennmaradó lapok fehéren jöttek ki a nyomdából.

Nem kis botrányt keltett a szerb negyedosztályú focicsapat, az FK Novi Sad elnöke, Romislav Lovkekovic. A Tanjug hírügynökségnek ugyanis bejelentette, barátságos, „humanitárius célokat” szolgáló mérkőzésre meghívta a „luganszki népköztársaság” csapatát, vagyis az Ukrajnában harcoló szakadárok tizenegyét.