Meciar;72.születésnap;

- Meciarnak még van mondanivalója?

Vladimír Mečiar nem tud nyugton maradni. Nemrég ünnepelte 72. születésnapját, politikai karrierjének már rég leáldozott, de úgy érzi, még mindig van mondanivalója – írta a bumm.sk.

Pedig a volt szlovák kormányfő idillien tölti nyugdíjas éveit: az utóbbi hónapokban feleségével, Margitával bércesi (Dolná Poruba) hétvégi házukban ültettek gyümölcsfákat, és gondozták a kertet. Ez azonban nem elég a volt kormányfőnek: 11 könyvet ír. Mindegyiket a vad 90-es évek egy-egy évének szenteli majd – ezekben az időkben volt kormányfő, ekkor szigetelte el magát Szlovákia a külvilágtól, s ekkor történtek olyan sötét események, mint Michal Kováč akkori államfő fiának elrablása, Robert Remiáš meggyilkolása, vagy a maffia és a titkosszolgálatok, valamint a legmagasabb politikai körök összefonódása.

„El kell erről mondani a teljes igazságot” – mondta Mečiar a Hospodárske Noviny napilapnak. Elmondása szerint ez az időszak megváltoztatta a politikai rendszert, a gazdaságot, a politikai irányultságot, és sok mást is. Azt azonban nem árulta el, mi mindent tudhat majd meg a nyilvánosság a publikációkból.

Az utolsó pillanatban meg akart fordulni az az algériai gép, amely múlt csütörtökön zuhant le Mali felett - közölte a francia kormány.