Bulvár;Pirelli;topmodell;Candice Huffine;

Fotó: Facebook

- A telt nő szépsége

 Hosszú lábak, férfiőrjítő tekintet, érzéki ajkak – minden stimmel, ami egy topmodellnek kell. Csakhogy az amerikai Candice Huffine nem éppen az a szokásos „csont és bőr” alkat, mégis sikerült neki áttörnie egy kemény falat.

A 29 éves amerikai lány  lenyűgöző jelenség: 180 centiméter magassághoz  96-83-108-as „hármas méret” járul és mindezekhez nem kevesebb, mint 90 kilogramm. A nagy tett, amit végrehajtott pedig nem más, mint az, hogy a Pirelli 2015-ös naptárának ő lesz az egyik modellje.

 A világhírű gumigyártó cég naptára évtizedek óta a legnépszerűbbek közé tartozik, a benne megjelenő modellek egyfajta irányvonalat is mutatnak az elfogadott „nőideál” tekintetében. Candice beválasztása a teltek hosszú ideje tartó harcának. Az amerikai modell számára külön egyéni siker is. Tizennégy évesen határozta el szűkebb hazájában, Marylandben, hogy manöken lesz és az első válogatón közölték vele, hogy fogyjon le legalább 7-8 kilót. Ő azonban az első sokkélmény után úgy döntött, hogy szeretni fogja a testét olyannak, amilyen.

Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Lehet, hogy ez az áttörés színesíteni fogja a világ sztármodelljeinek palettáját? Mindenesetre elmondhatjuk Candice Huffine láttán, hogy Tiziano nem élt hiába…

 

Teljes szélességében lezárták az 51-es főutat, áll a forgalom Bajától egy kilométerre, Sükösd irányában, mert három jármű összeütközött - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.