demonstráció;import;tejtermelők;

- A külföldi tejtermékek túlsúlya ellen tiltakoznak a termelők

Kifejezetten azok ellen demonstrálnak a jövőben a tejtermelők, akik nem tesznek azért, hogy kínálatukban növekedjen a belföldön előállított tejtermékek aránya - mondta Istvánfalvi Miklós, a demonstrációs bizottság tagja csütörtökön a fővárosban újságírók előtt.

A szakember erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyen a termelők értékelték a hónap elején tartott tiltakozásuk eredményét. A tejtermelők július 8-án azért tiltakoztak az ország több pontján is, hogy számukra kedvezőbben alakuljanak a piaci feltételek. Istvánfalvi Miklós szerint azok a cégek számíthatnak rá, hogy a tejtermelők tiltakoznak tevékenységük ellen, amelyek nem tettek, illetve nem tesznek semmit azért, hogy kínálatukban növekedjen a belföldön előállított tejtermékek aránya.

Hegedűs Imre, a demonstrációs bizottság vezetője ehhez hozzátette: a termelők leginkább azt sérelmezik, hogy az ultrapasztőrözött tejek és a félkemény sajtok belföldi piacán túlsúlyban vannak a külföldi termékek. Pedig - mint mondta - a magyar raktárak is tele vannak ezekkel az árukkal, vagyis belföldről is hasonló feltételekkel szerezhetők be, mint külföldről.

Hegedűs Imre bemutatott egy Szlovákiában, Nyitrán készült videofelvételt is, amely azt támasztja alá, hogy ugyanazok a szlovák gyártású UHT tejek többe kerülnek dobozonként - 40-60 forinttal -, mint Magyarországon. Ez a szakember szerint csak úgy lehetséges, ha a magyarországi importőr Szlovákiában nettó áron vásárol, Magyarországon pedig "elfelejti" befizetni az áfát. Ezzel a költségvetést több milliárd forintos kár éri.

A demonstrációs bizottság jelenlévő képviselőinek véleménye az volt, a hatóságoknak szigorúbban fel kellene lépniük a belföldi piac védelme érdekében az ilyen esetek ellen. A Földművelésügyi Minisztériumtól (FM) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától (NAK) is határozottabban álljanak ki a tejtermelők érdekében.

Pozitív példát is hozott Hegedűs Imre: a Spar Magyarország áruházaiban csak magyar UHT tej kapható a szlovák termékhez hasonló áron. A demonstrációs bizottság vezetője úgy vélte: mindez azt bizonyítja, hogy a magyar termelők azonos versenyfeltételek mellett megfelelnek a belföldi piaci elvárásoknak.

 Baleset miatt rendőrök lassítják a forgalmat a 2-es úton Nógrád megyében, az 50-es kilométernél, mert felborult egy autó azon a szakaszon - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.