háború;Gázai övezet;izraeli;arab;

Fotó: Twitter

- Csókolózz, ne háborúzz!

Több mint 40 éve már, hogy világszerte elterjedt pacifista jelmondat volt a „szeretkezz, ne háborúzz!” (Make Love Not War).  A vietnami háborúra lassan már nem is emlékszik a világ, a jelmondat azonban sajnos azóta is aktuális, hiszen jól tudjuk: évtizedek óta nem volt olyan perc a Földön, amikor valahol a világban ne szóltak volna a fegyverek.

Most a Gázai-övezetben dúló harcok miatt jelent meg ez az óhaj, kicsit másképpen, konkrétabban a helyi viszonyokra. Arab-izraeli családok, párok küldik a közösségi médiába békeüzenetüket a JewsandArabsRefusetoBeEnemies (zsidók és arabok nem hajlandók ellenségek lenni) elnevezésű kampány keretében.

Az ötlet egy New York-ban tanuló izraeli diáktól, Abraham Gutmantól és szíriai barátnőjétől, Dania Darwish-tól származik. Miután ők maguk a saját bőrükön is tapasztalták a gyűlöletet, úgy gondolták, hogy egy virtuális közösség létrehozásával reagálnak a támadásokra, emlékeztetve arra, hogy végső soron mindannyian csak emberek vagyunk, valláson, nemzetiségen túl.

A kampány nyitó fotóját a libanoni származású amerikai újságírónő, Sulome Anderson készítette, akinek vőlegénye egy Jeremy nevű zsidó fiatalember. Abraham és Dania csókja már több ezer példányban látható a Twitteren.

 

Európai parlamenti (EP-) képviselők egy csoportja csütörtökön levélben kérte Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság megválasztott új elnökét, hogy a nemzeti kisebbségek védelmével külön erre hivatott szakember foglalkozzon a november elsején hivatalba lépő új összetételű testületben - közölte az MTI-vel a levélírók egyike, Nagy József, a szlovákiai Most-Híd nevű szlovák-magyar párt EP-képviselője, aki a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt frakciójában foglal helyet.