áldozatok;menekültek;hajó;Matteo Renzi;olasz parti őrség;Lampedus;

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Még több áldozat Lampedusánál

Az olasz parti őrség korábbi jelentésével szemben a máltai hatóságok 25 holttestre bukkantak azon hajón, ami Olaszországba szállított menekülteket, valamint a járőrhajók is találtak még további négyet.

Mindez azután derült ki, hogy a roncsot Haywharf városába szállították, és kiszivattyúzták belőle a tengervizet. Az áldozatok száma így eddig 29 fő, de ez várhatóan nőni fog, hiszen 30 ember holléte még ismeretlen. Emellett további 81 személyt mentettek ki a Földközi-tengerből. Egy teherhajó talált rájuk.

A máltai jelentések szerint a menekültek majd mindegyike szíriai származású volt, s a mentés során kialakult zűrzavarban veszették életüket. Olasz források viszont arra gyanakszanak, hogy a motorból kiáradó mérges gázok okozták halálukat.

Manuel Mallia máltai külügyminiszter Matteo Renzi olasz kormányfőhöz hasonlóan az Európai Uniótól várna segítséget menekültügyben, mondván ebben az ügyben nem hagyhatják magára Olaszországot és Máltát.

Bár illetékesek elég szűkszavúan nyilatkoztak azután, hogy bejelentették, november 24-ig meghosszabbítják az iráni atomprogramról tavaly megkötött ideiglenes megállapodás hatályát, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) hétfői közlése szerint az eddig elért eredmények sem lebecsülendőek.