értékbecslés;Munkácsy-festmények;

- Tovább alkudozhat a kormány a Munkácsy-festményekre

A nagy értékű műalkotások értékbecslési rendjéről döntött pénteki ülésén a kormány - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő pénteken az MTI kérdésére.

Tájékoztatása szerint az új rendelet azokra az esetekre vonatkozik, amikor az állam egyedi vásárlások során vásárol műtárgyakat. Mint kifejtette: a jövőben három független szakértőnek kell megállapítania az alkotás értékét, az állam nem fizethet magasabb vételárat ezek átlagánál. Kurucz Éva jelezte: minden jogszabályi akadály elhárult, a kormány folytathatja a tárgyalásokat a magántulajdonban lévő Munkácsy-festmények tulajdonosaival, a rendelet kihirdetése után a kabinet vételi ajánlatot tehet. 

A kormányszóvivő közölte: a kabinet arról is döntött, hogy további 1,629 milliárd forintot különít el a 2013-as árvíz helyreállítási feladataira. Az említett összeg többek között az árvízvédelmi töltések, zsilipek, belvízvédelmi és vízpótló csatornák helyreállítását és megerősítését szolgálja. 

A kormány pénteki ülésén emellett megvitatja a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara javaslatát a magyar mezőgazdaság munkaintenzív fejlesztésével és az agrártámogatási rendszer átalakításával kapcsolatban. Jakab István, a Magosz elnöke, Győrffy Balázs, az agrárkamara elnöke, valamint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn tesz bejelentést az üggyel kapcsolatban - tájékoztatott a kormányszóvivő.

A Fővárosi Törvényszék felkészült a devizahiteles perekről pénteken kihirdetett törvény nyomán várható rohamra, intézkedési terv készült a szoros határidők betartására - mondta Fazekas Sándor, a törvényszék elnöke az MTI-nek.