egészségügy;rosszullét;Balatonszárszó;gyerektábor;

- Negyvenkét gyerek kórházban

Negyvenkét gyereket vittek kórházba rosszullét miatt egy balatonszárszói tábor lakói közül szerda este és éjszaka - tájékoztatta a népegészségügyi szervezetet működtető Somogy Megyei Kormányhivatal kabinetvezetője.

Soóky Krisztina elmondta, hogy  a gyerekek belázasodtak, hánytak, többüknek hasmenése volt, de azóta javult az állapotuk, miután a kórházban infúzióval pótolták az elvesztett folyadékot.

A betegektől laboratóriumi vizsgálatra mintát vettek; a járványügyi vizsgálatokat a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve, valamint élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága a helyszínen haladéktalanul megkezdte - közölte Neszményi Zsolt kormánymegbízott megbízásából a kabinetvezető.

A Sonline Somogy megyei portál úgy tudja, hogy a táborlakók közül csak tatabányai középiskolások betegedtek meg.

A jelző- és biztosítóberendezés hibája miatt 20-30 percet késnek a vonatok a Budapest-Szolnok-Békéscsaba vonalon - közölte a Mávimform délelőtt.