Lengyelország;népszerűség;vezetők;lehallgatás;

- Nem díjazzák a lengyelek a lehallgatást

A lengyelek kevesebbre értékelik Bronislaw Komorowski államelnök, Radoslaw Sikorski külügyminiszter és a Lengyel Nemzeti Bank munkáját mint a lehallgatási botrány kitörése előtt - derült ki CBOS lengyel közvélemény-kutató intézet szerdán közzétett felméréséből.

Azoknak a száma, akik kedvező véleménnyel vannak az államfő teljesítményéről, júniushoz képes 6 százalékkal csökkent. Egy hónappal ezelőtt Komorowski 75 százalékos rekord támogatottságot ért el, amit a CBOS szerint az első, részlegesen szabad lengyelországi választások 25. évfordulója alkalmából rendezett állami ünnepségek sikerének köszönhetett. A jelenleg felmérésben kimutatott 69 százalékos eredményével az elnök népszerűsége a június eleji ünnepi rendezvények előtti szintre esett vissza.

A márciusi felmérésekhez képest 16 százalékkal esett vissza a Lengyel Nemzeti Bank munkáját jóra értékelők száma (jelenleg 43 százalék). A jegybank értékelése az utóbbi négy év alatt viszonylag stabil volt.

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszterbe vetett bizalom is csökkent, mégpedig 15 százalékkal. Miközben egy hónappal ezelőtt Lengyelország második legkedveltebb politikusa volt, 50 százalékos támogatottsággal, jelenleg csak a megkérdezettek 35 százaléka van bizalommal iránta.

A zuhanás a CBOS szerint a június közepén kitört lehallgatási botrány eredménye lehet.
Lengyelországban június közepén robbant ki az utóbbi évek legsúlyosabb politikai botránya. A Wprost című közéleti hetilap a lengyel politikai és gazdasági élet prominens személyiségei között lezajlott, titokban lehallgatott éttermi magánbeszélgetéseket szivárogtatott ki, amelyek vulgáris nyelvezete, stílusa és cinizmusa megbotránkoztatta a lengyel társadalmat. A lehallgatott politikusok között szerepelt Radoslaw Sikorski külügyminiszter, Jacek Rostowski egykori pénzügyminiszter és Marek Belka, a lengyel jegybank elnöke, valamint a belügyi tárca vezetője is.

Áll a forgalom az 52-es főúton Fülöpháza és Kecskemét között, ahol egy teherautó munkagéppel ütközött - közölte a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi szóvivő.