pártok;főpolgármester-jelölt;alkudozás;

- Folytatódik a főpolgármester-jelölti alkudozás

Továbbra is Katona Kálmánt javasolná a baloldal főpolgármester-jelöltjének a DK és az Együtt - értesült lapunk. Forrásaink szerint néhány szocialista vezető is elfogadná, hogy a volt MDF-es, majd fideszes politikust indítsa a három baloldali párt. Az MSZP, a DK és az Együtt-PM ma ismét tárgyalóasztalhoz ül, hogy az önkormányzati választási együttműködésről egyeztessen, megállapodás azonban még nem várható.

Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezető társelnöke tíz nappal ezelőtti lapunknak adott interjújában még azt mondta, tíz napon belül megállapodnak a közös baloldali főpolgármesterről, valamint a közös kerületi polgármesterjelöltekről, most azonban már további türelmet kér. Szocialista forrásokból úgy értesültünk, hogy a pártban vannak, akik továbbra is Horváth Csabát tartják a legjobb jelöltnek, mert - mint mondják - a lehetséges baloldali főpolgármester-jelöltként kiszivárgott közszereplők közül a felmérések szerint neki van a legnagyobb támogatottsága.

Az MSZP és a DK mindenütt közös jelöltet indítana az októberi választáson, az Együtt azonban a néhány kerületben önállóan méretné meg magát, hogy kompenzációs listán bejuthassanak a fővárosi közgyűlésbe. Szocialista politikusok lapunknak azt mondták, Budapesten a másik két pártnak szinte alig van polgármester-, illetve önkormányzati képviselőjelöltje, helyeket azonban akarnak maguknak. A szombati DK tüntetésen történtek sem teszik egyszerűvé a megállapodást - jelentette ki az egyik névtelenséget kérő baloldali politikus. Gréczy Zsolt, a párt szóvivője a napokban lapunknak kijelentette, továbbra is provokációnak tartják, hogy a krétakörös Gulyás Márton a demonstráción a tömegebe hatolva tartotta fel az indulatokat kiváltó tábláját és meg van győződve arról, hogy a történtekhez köze van az Együttnek, ennek ellenére Szigetváriékkal szeretnének megállapodni a közös jelöltekről.

A mai egyeztetésen forrásaink szerint Az Együtt-PM-et Szigetvári, a DKt Gyurcsány Ferenc, az MSZP-t pedig Kunhalmi Ágnes budapesti elnök és Horváth Csaba fővárosi frakcióvezető képviseli.

Az ukrán egészségügyi minisztérium keddi jelentése szerint eddig 478 civil állampolgár vesztette életét a Kelet-Ukrajnában folyó harcokban. Az áldozatok között harminc nő és hét gyerek van, 1392 sérült szorult orvosi ellátásra. Jelenleg 279 sebesültet kezelnek a kelet-ukrajnai kórházakban.