Napi kérdés;MSZP;kongresszus;Deák Ferenc Kör;

Katona Tamás

- Katona Tamás, az MSZP XII. kerületi elnöke

Miért éppen most jöttek elő a Deák Ferenc Kör javaslataival?

Mert most készült el a dokumentum, amelyben az MSZP szombati kongresszusának teszünk ajánlatokat. Úgy gondoltuk, egy hét elég arra, hogy a küldöttek megfontolják az abban foglaltakat. Reméljük, a Bátorság a változásra címet viselő felhívás napirendre kerül és a kongresszus határozatában is szerepelnek majd követeléseink. A kör tagjai a jövőben is együtt akarnak dolgozni, mert ilyen műhelyekre szükség van ahhoz, hogy ismét sikeressé tegyük a pártot és a szocialisták üzenetei eljussanak a választókhoz.

„Június 9-én jött egy levél, hogy e hónap 30-ig hagyjuk el a lakást, de most hova menjünk? Nem tudunk hova menni. A negyvenezer forintot kifizetném én, de akkor sem adják vissza a lakáshoz a jogot”. Ezt egy cigány ember, egy családfő mondta a vs.hu Miskolcra látogató riporterének.