teszt;BKK;BuBi;

Fotó: Tóth Gergő/Népszava

- Elképesztő! Alig két óra alatt beteltek a BuBi tesztelői helyei

Alig két órával a kihirdetés után betelt az az ezer tesztelői hely, amelyet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hirdetett meg a Mol BuBi (Budapest Bicikli) közösségi kerékpáros rendszer nyilvános próbaüzemére - közölte a BKK a Facebook-oldalán hétfőn délután.

A BKK 16 órakor hirdette nyilvános tesztüzemét, amelyre ezer jelentkezőt várt, a helyek 18 óra előtt már el is fogytak.

A központ korábbi közleménye szerint a belső próbák után utolsó tesztfázisként ezer felhasználó segítségével szeretnék kipróbálni a rendszert. Azok a tesztelők, akik a próbaüzemben legalább tíz alkalommal használják a rendszert, majd a tapasztalataikat megosztják a BKK-val, féléves BuBi-bérletet kapnak.

Várhatóan Gőgös Zoltán agrárpolitikus lesz az MSZP elnökhelyettese, az eddigi két alelnök helyett pedig hármat választhatnak a szocialista párt szombati tisztújító kongresszusán.