Bioritmus;;Veresegyház;keselyűteknős;

MTI Fotó: Szilágyi István

- Hallott már a borzalmas keselyűteknősről? - Hazai tóban volt

Az aligátorteknősnél is nagyobbra növő, annál az emberre sokkal veszélyesebb úgynevezett keselyűteknősre bukkantak vasárnap délután egy veresegyházi tóban. Magyarországon most először találtak ilyen állatot – közölte a Fehérkereszt Állatvédő Liga helyszínen tartózkodó kurátora.

Szilágyi István elmondta, hogy egy horgász épp a csalijára akadt halat húzta ki a tóból, amikor észrevette, hogy a halra "rárabolt" egy nagyméretű teknős. Aligátorteknősnek hitte, de mint utóbb kiderült: az 50-55 centiméter hosszú, 10-15 kilogrammos állat egy másik fajtához, a keselyűteknősökhöz tartozik. Szabadon még sehol sem találtak Magyarországon ilyen teknőst – jegyezte meg a kurátor.

Ismertetése szerint a Floridában honos, az aligátorteknősnél "százszor" veszélyesebb keselyűteknős akár 20-25 évig is élhet, a kifejlett példányok súlya elérheti a 80-100 kilogrammot, páncélja átmérője az egy métert. Igen agresszív, éles fogaival akár egy emberi lábfejet is képes leharapni, ezért óvakodni kell tőle - tette hozzá. A szakemberek eddig úgy tudták, hogy borsos ára miatt keselyűteknőst senki sem tart az ország egyetlen terráriumában sem, ezek szerint tévedtek – jegyezte meg Szilágyi István.
Az ismeretlenek által valószínűleg kidobott, vasárnap kifogott példányt a kurátor csippel látta el, majd a veresegyházi medveotthon elkülönített helyére viszi, "egy fedél alá" a korábban talált aligátorteknősökkel.

MTI Fotó: Szilágyi István

MTI Fotó: Szilágyi István

A kurátor közlése szerint mostanában egyre többen hívják újabb és újabb aligátorteknősök felbukkanása miatt. "Félő, hogy a szintén igen veszélyes fajnak kezd "szezonja" lenni nálunk. Remélhetőleg a keselyűteknős felbukkanása egyedi eset" – fogalmazott Szilágyi István. Aligátorteknőst először tavaly nyáron, majd idén április 24-én fogott be a kurátor Both Zoltán veszélyesállat-befogóval közösen, a szintén Pest megyei Biatorbágyon. Mindkét páncélost többszöri beetetés után sikerült kihúzni egy patakból.

Az áprilisban talált 8-10 kilogrammos példánnyal hosszasan küzdöttek, miközben a teknős ráharapott Both Zoltán lábára, a befogó orvosi ellátására szorult – közölte korábban Szilágyi István.

A kutyák képesek külön kezelni saját érdeklődésüket és gazdáik érzelmeit - derül ki az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport legújabb tanulmányából.