egészségügy;várólisták;

- Csaknem 60 ezren várnak műtétre

Szürkehályog-, térd és csípőprotézis-operációknál a leghosszabb a várólista. De jelentősen megugrott a mandulaműtétre várók száma is - írta a Magyar Nemzet. 

Az országos várólista-nyilvántartás alapján több mint 58 ezren várakoznak valamilyen műtéti beavatkozásra. Szürkehályog-szemműtétre 27 ezer embert regisztráltak, a térdprotézis-operációra 9900 a várakozók száma.

Csípőprotézis-műtétre 8400-an iratkoztak fel,a mandula-, orrmandulaműtétre regisztráltak aránya 2450.

A szívkatéteres kezelések esetében több mint 2300 beteget tartanak nyilván, és hasonló a szám az epekövesség miatti beavatkozásoknál is, több mint 2200.

A valamilyen sérvműtétre várók száma több mint 3000, gerincstabilizáló operációért pedig csaknem kilencszázan állnak sorban.

Jogerősen felmentette a rágalmazás vádja alól Gajzerné dr. Havasi Katalint, a Fidesz hódmezővásárhelyi szervezetének elnökét a Szegedi Törvényszék - írta a nol.hu. A bíróság helyben hagyta a Makói Járásbíróság tavaly nyáron született, hasonló indoklásra alapozott felmentő ítéletét. A vásárhelyi Fidesz-elnök ellen Havránek Ferenc, a Munkáspárt 2006 hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselője kezdeményezett pótmagánvádas büntetőeljárást.