Irak;Núri al-Máliki;kurdok;Maszud Barzani;Kurdisztán;

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Irak óva intette a kurdokat

Óva intette a kurdokat a teljes függetlenségre való törekvéstől Núri al-Máliki iraki kormányfő, egy nappal azután, hogy Maszúd Barzáni, az iraki autonóm terület, Kurdisztán elnöke bejelentette, az észak-iraki kurdok néhány hónapon belül népszavazást tartanak függetlenségükről.

Máliki egyben amnesztiát ígért azon törzseknek, melyek harcoltak a kormány ellen, de "nem tapad vér a kezükhöz". Az iraki kudrok az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS) szélsőséges szunnita szervezet előrenyomulását kihasználva foglalták el Kirkuk városát és környékét, miután a hadsereg az iszlamisták elleni harc miatt kivonult a térségből. A kőolajban gazdag terület stratégiai fontosságú.

Heves tüntetéseket robbantott ki egy arab fiú megggyilkolása Kelet-Jeruzsálemben, két nappal azután, hogy megtalálták a három hete elrabolt izraeli diákok holttestét. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő nyugalomra intett, s az önbíráskodás ellen emelte fel szavát. A Palesztin Hatóság elnöke a zsidó államot tette felelőssé a történtekért.