futball;Európa-liga;DVTK;

- EL-selejtező - Továbbjutást vár a DVTK vezetőedzője

Győzelmet és továbbjutást vár Szivics Tomiszláv, a DVTK vezetőedzője a máltai FC Birkirkara ellen a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójában.

"Tudjuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, ez a vb-n is látszik, a pályán kell bizonyítani" – mondta Szivics a Diósgyőr keddi, miskolci sajtótájékoztatóján. Az első mérkőzést csütörtökön 20.30 órakor rendezik Debrecenben.
A vezetőedző hozzátette, hogy az ellenfél öt éve szerepel a nemzetközi kupákban, többször volt már bajnok, "majdnem tavaly is", ehhez mindössze egy pont hiányzott.

Szivics felhívta a figyelmet arra, hogy a máltaiaknak több külföldi játékosuk van, "máltai szinten tehát egy komoly csapat vár ránk". Úgy vélte, hogy az ellenfél kontrára fog játszani, erre kell majd választ adni.
Hangsúlyozta, hogy a DVTK az új labdarúgók miatt más stílusban játszik majd. Kapott gól nélkül szeretné megnyerni a találkozót, legalább két találatot szerezve.

Mint mondta, öröm és nagy lehetőség nemzetközi kupában játszani, de csak a jelenre és a jövőre figyelnek.
Utalt a diósgyőri csapat szurkolótáborára, amelynek, mint mondta, "járna az öröm és mi megpróbáljuk ezt megadni nekik".
A Diósgyőr azért szerepelhet az Európa Liga-selejtezőben, mert második lett a Magyar Kupában, a győztes Újpest pedig a licencjog bajnokság közbeni átruházása miatt nem kapott indulási engedélyt.

Súlyos sérülés lett a vége a családi vitának Kaposhomokon, amikor egy 56 éves férfi otthonukban szóváltásba keveredett fiával, majd dulakodni kezdtek.